Előkerült a rugalmas szabómérce, jó öt, vagy tán több év után Max pöcse újra megmérettetik. Halleluja, és izgalom. Az apropót az adta, hogy láttunk egy remek filmet a péniszről (Maxima el is határozta, hogy ezt a gyerekeknek is látniuk kell!), benne egy olyan mérési technikával, amit eddig nem ismertünk. És ha már sor kerül erre, körbenéztem gyorsan a korábbi írások között. idevágó irodalmat nem találtam - cserébe belevágok egy új terület elemzésébe. BDSM, amúgy lájtosan-Maxosan. Jó szórakozást!
Ja. a hivatalos eredményeket pedig természetesen hamarosan közlöm!
Jutalom-játék
Büntetésben vagyok. Édes volt a bűn, és tudom, hogy még édesebb lesz a bűnhődésem. Meglestem Magát, alvást színleltem, miközben kiosont mellőlem, hajnalban, hogy megfürödjön. Vártam, amíg elhallgat a víz csobogása, hallottam a csobbanásokat, ahogyan elhelyezkedik a kádban. Akkor felkeltem, az ajtóhoz osontam, és nagyon halkan résnyire nyitottam. Nem vett észre, hiszen a szeme csukva volt. Időutazott éppen, nyakig a forró vízben. Néztem, és nemcsak a mellét, a hasát, a nyakát - de az arcát is láttam. Tudom, hogy büntetést érdemlek.
Hagytam, hogy hátul megkötözze a kezeimet. Hagytam, pedig a fürdőből meztelenül jött ki, forró illatos bőrével egyfolytában súrolt, simogatott. Amikor feltette a fekete kendőt, és megkötötte a tarkómon, a melle az arcomhoz ért. Szinte már fájt a merevedésem, utolsó látványként lehorgasztott fejjel az ölembe néztem: a farkam a szívverésem ütemére rángatózott. Nem baj, gondoltam. El fog engedni, ha majd úgy gondolja, szüksége van rám.
Csak hallottam, mi történik. Hallottam, ahogyan kényelmes pozíciót keres az ágyon, alig fél méterre tőlem. A kinyújtott lábai lelógnak az ágyról, és a térdeimhez érnek. A lábfeje is meleg, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet belül. A szája. És a vulvája. Csak vulvának tudom hívni most: ez hasonlít a legjobban a vulkán-szóhoz. Csend lesz, majdnem csend. Nem mond semmit, én is hallgatok. Látás nélkül a hallásomra kell hagyatkoznom. Azután már a szaglásomra is. Előbb csak a finom sercegés, ahogyan a szemérmetlenül széttárt lábai között a szeméremdombját simogatja. Az apró, láthatatlan szőrszálak, az egy napos borosta édes ritmusa. Azután elhalkul ez a hang. Belevész egy másikba, egy nedvesebb, lágyabb zenébe. Benyálazta az ujjait, ezért siklanak ilyen hangtalanul a pinája édes hasadéka felé, egyre kisebb körökben közelítve a szakadékhoz. Azután meghallom a cuppanást, és rögtön utána egy kiszakadó nyögést. Igen, ezt "látom" is, ez így volt már tegnap is, jól megjegyeztem a látványt. A nagyajkai most nyíltak szét. Valóban, mint egy igazi vulkán: szétfeszítette a belső tűz. Ilyenkor mindig várni kell egy keveset. Az a csodálatos orchidea, amelyik a hasadékból most bújt elő, még túl gyenge. A nyelvemnek is, az ujjamnak, vagy a saját ujjának is. Ilyenkor inkább mind a két kezét a szájába veszi, és amikor a kis virág bimbója kezdte megszokni a külvilágot, kedvesen és finoman ráteszi a két meleg, nyálas ujját. Most egyszerre nyögünk fel. De én még nem láthatom, mit csinál. Még nem…
Azt érzem, hogy a lábai már nem érnek a térdemhez. Valahogyan másképpen helyezkedett most el. Igen, már tudom: térdel, a lábai oldalt, az ágyéka majdnem a takaróig ér, éppen csak a keze fér el az ágy és a lüktető vulvája között. És most már hallom is, mit csinál. édes jó istenem. A vér a fülemben úgy dobol, hogy szinte megsüketít. De azért jól hallom a lucskos csattogást, a nedves, őrjítő cuppanásokat. És most nagyon jól látom magát: a melleit, ahogyan megállíthatatlanul harangoznak és harangoznak, meredt bimbókkal, állhatatosan és rugalmasan hintáznak, kéjtől kéjig. Nem látom, de hallom - és most már az illatát is érzem. Patakokban csorog a pinája finom leve, mint a frissen vágott sárgadinnyéből a zamatos nedű fut le az ember ujján, szinte követelve, hogy odakapjon a szájával, és nyalja, és nyalja. És milyen illatos, milyen eszelősen forró, édes és finom.
Kegyelmezzen meg nekem, eleget bűnhődtem, akarnám mondani, de addigra Maga is megáll. Gyorsan, határozott mozdulattal lerántja a kendőt. Úgy van, ahogyan láttam, abban a pozícióban. Combja belseje, ágyéka, mellei, arca mind-mind csillog a nedvességtől. A szemembe néz, és halkan azt kérdezi: kioldozzam? Nem-et intek a fejemmel, a torkom száraz, beszélni nem tudok. Egy kiszáradt száj, egy kiguvadt szem, és egy lüktető fasz: ennyi vagyok e pillanatban. Mosolyog. És örül. Látom, hogy örül. Örül, amiért nem avatkozom bele, amiért csak figyelem, hallgatom, érzem, de nem érintem.
Jó. Már nem lehet sok hátra. Jobb kezét a csiklójára tapasztja, elölről, miközben a balt a háta mögé teszi. Gerincét begörbíti, mint a skorpió a halálos marás előtt. Megbűvölve nézem. Látom, még azt is látom, ahogyan a másik keze végigfut a bársonyos árkon, megáll a lüktető, kidudorodó ánuszánál, körbejárja, tovább nyúl, amíg el nem éri a párját, ott elől, a nedves kisajkak között. Azután visszatér a fenekekre, egyre kisebb és kisebb köröket rajzolva rájuk. Végül az utolsó pillanatban megállapodik újra a forró, addigra már enyhén kitágult luknál, és a középső ujj lassan behatol, hogy azután úgy maradjon, remegve, mint egy nyílvessző.
Eközben a jobb kéz ugyanazt a dallamot zongorázza elől, végigskálázva csiklót és a kisajkakat. Ugyanazt, de egyre gyorsuló ütemben. És amikor a fenék izmai összerándulnak az ujja körül, ugyanabban a pillanatban felfakad a forrás, és elönti a lüktető vulvát a láva. Kicsit felsikolt, fejét elfordítja, hogy ne is lássam most.
Most élvez. Egyedül. Mégis Velem.
Én is élvezek, felmeredő, lőtt vadként vonagló farkamból lassú folyam önti el a combjaimat, az ágyat, csorog le a padlóra, hogy ott összekeveredjen a Maga édes levével. Nézem, amíg bírom nézni. Aztán halkan kérem, hogy oldozzon el. Most. Gyorsan, kapkodva megteszi, és ugyanazzal a mozdulattal dobja magát az ágyra. Én felveszem a takarót, hátulról átölelve betakarom magunkat.
Csend van. Béke. És öröm.
