Abszolút tudathasadás: Zs***-vel való liezonunkban Max (ami már eleve…) a rusztikus hangzású Újházy (magyarul Casa Nova) álnéven futott. El tudjuk képzelni ugyebár a századfordulós pesti idill elegáns facér úriemberét, netán extravagáns, avantgárd művészét, franciás öltözködéssel, bécsi műveltséggel, olaszos temperamentummal – és magyaros potenciával.  

A kapcsolat klasszikus tévedések vígjátéka, commedia del’arte. Úgy is indult, kétszeri nekifutásra, és úgy is feneklett meg a végén, mint egy, az átlagosnál fajsúlyosabb és több erotikát tartalmazó, ámde mégiscsak életidegen, lektűrnél semmivel sem jobb közepes lányregény.

Első találkozásunk alkalmával kizárólag és pusztán a szellemiek vezéreltek. Isten látja lelkemet (és lehet, hogy beleborzong szegény…), de semmi alpárit nem akartam én ettől a lánytól. E***-val éltem együtt, minden tekintetben jól. Ugyanakkor megfogott valami abból, amit a netes társkeresőn, a blogjában olvastam róla és tőle. Aztán a személyes levelezésünk rátett még egy lapáttal. És mivel félig-meddig pályatársak lennénk, hát bedobtam a szakmai beszélgetés, esetleges közös munka lehetőségét. Az Andrássy-n, egy teraszon találkoztunk, Zs*** lila felsőjére, a ravaszul megkomponált dekoltázsra emlékszem a legélénkebben. És arra, hogy milyen elképesztő módon tudta nyalni a fagylaltot. Évekkel később ismerte el, hogy nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy akkor „meglegyünk” egymásnak. Konkrétan két hét. Ennyivel előttem ismerte meg M***-t, akivel aztán évekig élt együtt. És aki velem egykorú, hasonlóan erotomán, és hasonlóan intelligens fickó volt. (A világ igen kicsi, ezt már akkor is sejtettem. Meg is bizonyosodhattam róla, amikor Z***-vel való rövid ám heves viszonyunk során szinte többet beszéltünk Zs*** és M*** viszonyáról, mint magunkról. Merthogy Z*** szerelmes volt M***-ba, de anno Zs*** kiütötte a nyeregből. És mivel én akkor már túl voltam a Zs***-vel való kalandon, hát érezhette úgy, hogy meghódításommal bosszút áll, vagy legalábbis kompenzál egy kicsit. Minderre persze csak Salinger örökbecsű mondatát tudom idézni, a zabhegyezőből: „Nők! Jézusmária… teljesen megőrjítik az embert!”)

Mentünk tehát a magunk útján, szerelmesen tovább, természetesen közös munka lefújva, hébe-hóba egy levél, SMS, aztán újabb csend. Mígnem a szerelmemmel való szakítás után azt véltem kiolvasni Zs*** blogjából, mintha ő is egyedül maradt volna. No, akkor levél, SMS, telefon, és lássuk, mihez kezdünk egymással így, ebben a helyzetben? Nem kellett csalódnom, ami a kapcsolatfelvételt illette: néhány gyors levél után, melyekben tisztáztuk, hogy egyedül vagyunk, mint az ujjaink, jött a telefonálás, közös önkielégítésbe és egy mielőbbi randi megbeszélésébe torkollva.  

Egy belvárosi pincehelyiségben jöttünk össze másodszor, vagy ha az évekkel korábbit mondjuk nulladikra kereszteljük át, akkor első randinkon. Az intelligenciánk párosulva a szex iránti feltétlen elkötelezettséggel azt eredményezte, hogy különösebb kerülők nélkül, a szavakkal és gesztusokkal finoman játszadozva pikáns kis előjátékot folytattunk le néhány ital mellet, röpke két órában. Részemről a folytatás egyértelműnek tűnt: baszni fogunk. Mivel Zs*** hasonló végkövetkeztetésre jutott, egyértelmű volt, hogy a mikor, hol és egyéb, technikai jellegű kérdéseket gyorsan tisztázzuk a hazakísérés közben. Az éjszakai buszra várva jött szóba valahogyan a hétvégi estéken egyedül hazatérő lányokra leselkedő szatír témája. Mivel ebben volt valós tapasztalatom (szerencsére a törvény által szabott határt nagyon kevésszer léptem át, és már azok az esetek is elévültek), elmondtam ezt-azt a dolog férfi-oldali részéről, hobbi-szatír szemmel. Mély benyomást tettem Zs***re, és kis gondolkodás után közölte, hogy egyedül száll fel a buszra és megy haza. Eltelt két másodperc, mire fogtam az adást, és sértődés helyett felvettem a kesztyűt. Aljasan kéjes mosollyal elköszöntem tőle, érintés nélkül, hűvösen és lazán. Aztán arrébb léptem pár lépéssel, és vártam a buszt. Innentől nem ismertük egymást.

Felszállt a középső ajtón, én a hátsón, kellő távolságban de azért elég közel ahhoz, hogy „szemmel tartsam”. Örömmel állapítottam meg, hogy ha nem ismernénk egymást, akkor is azonnal kiszúrnám az utazóközönségből, mint potenciális prédát, kihívó öltözete és csábító mozgása, testtartása, kisugárzása okán is. Kimondottan kéjes örömet éreztem, amikor láthattam, hogy rajtam kívül még vagy három, valóban idegen férfi is lelkesen legelteti rajta a szemeit. Befelé nevettem, ha arra gondoltam, valamelyikük esetleg elszánja magát, és valóban közeledni próbál majd… ez kétségkívül érdekes és még izgatóbb lehetőség lenne. Csendben figyeltem, miközben élveztem, ahogyan a faszom egyre inkább keresi a helyét a nadrágban. Ahogy átértünk a hídon Budára, ritkult a közönség, Zs*** mögött felszabadult egy ülés. Lazán és alig feltűnően elfoglaltam. Hátra sem nézett, csak a fején rántott egyet, félhosszú és göndör haját hátradobva, hogy az beterítse az ülés háttámláját és a rajta lévő kapaszkodót. Nyilvánvaló és logikus lépés volt, hogy megfogtam a fémrudat, és a kezemet a haja alá csúsztattam, miközben egy tincset elloptam és sodorni, gyűrni, simogatni kezdtem. Azután ujjaimmal a hajzuhatag takarásában finoman megérintettem a tarkóját, éppen csak egy pillanatra. Egyszerre éreztem a feje remegését és a vér tolulását az egész altestemben. Körbenézve láttam, hogy oldalt senki, a mögöttem ülők pedig a testemtől és az ülésemtől nem láthatják, mi történik. Így aztán lehúztam a zippzárt, és elővettem az ágaskodó farkamat, hogy kényelmesen eligazítsam, és egy kicsit meg is masszírozzam, amolyan bemelegítésképpen.

Ekkor értünk a megfelelő megállóhoz, valahol egy számomra nem túl ismert óbudai lakótelepnél. Zs*** felállt, hogy jelezzen. Én pedig ismét „feltűnés nélkül” három másodperccel később követtem, de nem ugyanott, hanem megint csak a hátsó ajtónál jelezve. Négyen szálltunk le, rajtunk kívül két középkorú faszi, akik azonnal és határozottan megindultak egy még nyitva tartó presszó felé. Én a jól bevált módszerrel megálltam, hogy komótosan rágyújtsak, és megvárhassam, merre indul a préda. A megálló és a négy emeletes házakból álló telep között szép és dús park volt, Zs*** pedig legnagyobb örömömre a parkba vezető úton indult el, lassan, csípőjét ringatva, mint egy szombat esti tánctól, kemény farkak simulásától és némi alkoholtól mámoros fiatal lány. Remekül játszotta a szerepét, ezt meg kell adni! Elindultam utána, figyelve a környezetet, lassan, mint egy széllel szemben lopakodó tigris. Vagy inkább hiéna, ha a dolog erkölcsét és emelkedettségét nézzük.

Mivel hála istennek (vagy inkább Hádésznak és Érósznak) hajnali kettőkor néptelen volt a park, szépen fel is zárkózhattam Zs*** mögé. A betonkockákon igézően lassú ritmusban kopogott a cipője sarka, amihez jó aláfestő zene volt az én egyre hangosabb lihegésem, három lépés távolságból. Ügyesen és profin játszott tovább: nem nézett hátra, nem gyorsított, nem kezdeményezett, csak ment, riszálva, mint egy elkerülhetetlen végzetét érző bárányka. Eldobtam a csikkemet, és menet közben kigombolva a sliccemet előhúztam a farkamat. Imádom ezt az érzést, amikor a meleg nyári szél simogatja a bőrömet, én pedig az előttem haladó nagy és félig csupasz, kerek segget stírölve masszírozhatom, simogathatom magam, az előttem álló izgalmakra gondolva. Vajon milyen lehet elölről? Mekkorák és milyen állagúak a mellei? Sikít-e majd, ha átölelem és megcsöcsörészem, vagy éppen alányúlok? Esetleg nincs is rajta bugyi, és annyira vágyik az efféle érintésre, hogy szándékosan ingerel a riszálásával, a lassúságával?

Annyira elgondolkodtam mindezeken, és a kellemes bizsergés annyira elvonta a figyelmemet, hogy majdnem komoly bukás lett a vége. Zs*** átvágott egy autóknak fenntartott betonút kanyarján, és befordult az ott álló háztömb sarkán, én meg három lépéssel mögötte egyszer csak kezemben a farkammal egy járőrautóval találtam szembe magam, amint öttel gurulva, helyzetjelzővel világítva ügyel az éjjeli közrendre! Bassza meg! Még ha nem is félek, hiszen gond esetén csak odakiáltok Zs***nak, hogy igazoljon engem, illetve a kis játékunkat, mégis… ez esetben oda a játék. Nem, ezt máshogyan kell megoldani. És meg is oldom: lendületből fordulok a legközelebbi fa felé, és jelentős alkoholos befolyásoltságot mímelve úgy teszek, mintha pisálnék, és/vagy rókázni készülődnék, de –észrevéve a rend éber őreit – tisztességes polgárként lemondok erről a szándékomról. Elhaladok az autó mellett, befordulok én is a ház sarkán. Nem történik semmi, a rendőrautó továbbgurul. Jó. És hol van Zs***?

A kis ribanc a kettővel távolabbi lépcsőházhoz ér éppen, eszméletlenül lassan haladva, már-már vonszolja magát, nehogy idő előtt eltűnhessen a ház biztonságába. Nagyokat lépve, szinte futva indulok utána. Hallja a lépteimet, és csak akkor kezd el a táskájában kotorászni, amikor már két lépésre vagyok. Nagyon ügyesen elejti a kulcsot. Miniszoknyában, nyújtott térddel hajol le, éppen a kellő pillanatban. Megvadulok, de most igazán. Ágaskodó fasszal vetem rá magam, mint egy valódi, görög erdei rém. Hátulról átölelve, egyik kezemmel a nyakánál, a másikkal a csöcseinél fogva szorítom neki a bejárati üvegajtónak. Nyöszörög, liheg, ficánkol – de ez a ficánkolás nem szól másról, minthogy a farkamat minél jobban a segge partjai közé tudja szorítani. A szoknyája felcsúszva, van rajta bugyi, de érzem, hogy átázott, nedves, éppen úgy, mint az én remegő szerszámom, kéjcseppekkel a hegyén. Átvált magázásra, miközben kinyitja az ajtót és beesünk a sötét lépcsőházba.

Kérem, kérem szépen, ne! Ne… ne itt. Csak az elsőre kell felmennünk, és ott a magáévá tehet. Ó, milyen nagyon kemény a farka, istenem. Jöjjön, kérem, jöjjön!  Azzal szó szerint a faszomnál fogva cipel fel az elsőre, nyitja a lakásajtót, és azzal a lendülettel, amivel bezárja mögöttünk, már térdre is esik, a farkamra kapaszkodik két kézzel, és szorítja, nyomja az arcához. Én lehajolok, felfelé a fején át húzom le róla a felsőt és tépem a melltartót. A kibuggyanó csöcsök bimbói mint egy cseresznye, akkorák és olyan pirosak is. Megfogom a faszom tövét, és mint egy gumibottal, erőteljesen ráverek az egyik mellére, aztán az arcára. Liheg, guggolásba helyezkedik, közben a szoknya és a bugyi szakadt maradványait letolja bokáig, és csukott szemmel, nyitott szájjal lihegve néz felfelé. Egyik kezét a pinájára teszi, és tenyérrel kezdi el csapkodni, előbb finoman, aztán egyre durvábban. Elképesztő hangokat ad ki, olyan lucskos. Valahogy én is megszabadulok a gatyától és a pólótól. Felhúzom, és miközben másik kezét rászorítom a farkamra, átölelem és szívni, nyalni kezdem az arcát, a nyakát, a vállait, aztán persze az egyik mellét, remegő bimbóstul. A másik mellet erőteljesen veszem kezelésbe, a bimbót morzsolgatva, ütögetve az ujjammal.

Ezt akarta, maga kis kurva, igaz? Hogy elkapják és szétbasszák? Hát most megcsinál a szatír bácsi, ne félj! Itt foglak torkon baszni, az előszobában, aztán még egyszer az ágyon, aztán a földön, amíg csak sikoltozni nem fogsz, vagy el nem ájulsz. Akkor pedig hasra fordítalak, és szétkúrom a kerek, húsos valagadat is. Közben a farkamat ritmusosan tolom bele a puha és meleg szájacskájába, hogy szólni sem tud, csak a könnye kezd el csorogni a szemfestékével együtt. Az arcára csorgatok egy kis nyálat, a tenyeremmel szétkenve, a szemfestékkel és a torkából felbugyogó sűrű, nyúlós nyállal együtt igazi ribancmaszkot csinálva neki. Nagy levegőt vesz, aztán lelkesen bólogat, most már két kézzel nyúlva maga alá. Széthúzza a kisajkait is, és könyörögve néz fel rám: Érjen hozzám MOST, kérem! Elélvezek, muszáj… Aztán halálra baszhatja mindenemet. Ennyit megtehetek, legalább kicsit magamhoz térek, és visszanyerem az önuralmamat. Rávigyorgok, vagy vicsorgok inkább, aztán a jobb kezem mutatóujjával végigsimítok a kanyonon, megállva a már mandula méretűre duzzadt csiklónál. Rajta tartom az ujjamat, de nem mozdítom meg, csak várok. Zs*** liheg, remeg mindkét combja, és mormog maga elé valamit, amit nem értek. Nem baj, a megérzéseimre hagyatkozom, és az ujjamat néhány milliméternyire elhúzom, aztán finoman visszatapintok, egyenesen a csikló tetejére. Aztán megint, és megint, de most már gyorsabban, erősebben. A harmadik-negyedik érintésnél elakad a lélegzete, elengedi a kisajkait, kezeivel kitámasztja magát az előszobafalak között, és csípőjét kicsit megemelve, lucskos mocskos nyálas sírós arccal néz rám. Most van a pillanat, amikor teljesen és tökéletesen ki van szolgáltatva nekem. És élvezi. Tetszik ez az odaadás, így hát rámosolygok, és ujjbeggyel, nagyon finoman kezdve, de egyre gyorsuló ütemben verem, simogatom és cirógatom őt, miközben kedvesen, babusgatva beszélek hozzá, mint egy felnőtt a kisgyerekhez, aki éppen most esett el, és ezért sír. Csak éppen a szöveg nem illik a meleg hanghoz. Arra viszont éppen jó, hogy az extázis felé repítse. Jól van, kislány, csak ügyesen. Engedje el magát, tolja ide szépen azt az édes-lucskos picsácskáját, aminek annyira hiányzik a fasz, hogy esténként a parkban kószál és kínálgatja magát. Látja, itt vagyok, megtalált. Én kedvesen és finoman ujjazom meg, vagy keményen és barbár módon, ahogy akarja. Mindegy, csak élvezzen, hatalmasat. Mert tudom, hogy ha majd magához tér az ájulás után, akkor hálás kislány lesz, és hajnalig lankadatlanul fogja szopni és kényeztetni a farkamat, amíg csak teljesen össze nem spriccelem azt a jókislány-arcocskáját a forró, férfias gecimmel. Néhány mondat, néhány mozdulat csak, és a több órányi előkészítésnek hála már jön is az orgazmus, elsöpörve és megrázkódtatva mindent. Gyönyörködöm benne egy kicsit, magamhoz húzom, összekuporodunk a pici előszobában, pár perc csendes lihegés erejéig. Aztán visszaváltunk tegezésre. Sejtettem, hogy élvezni fogom ezt az egészet, de hogy ennyire jó lesz, azt komolyan nem hittem! Nem is tudom, talán életemben először élveztem el fasz és nyelv nélkül, és nem a saját kezemtől! Kibaszott jó érzés… és igen: hálás vagyok! Úgyhogy készülj fel rá, hogy az a drága kis szatír-farkad tényleg munkában lesz, reggelig!

  Nagyjából így volt, bár igaz, beszélgettünk is sokat, pihenésképpen. És persze elszívtunk pár cigit a teraszon, meztelenül, lucskosan és fáradtan, szabad kezeinkkel egymáson játszadozva, izzadt bőrünket felkínálva a hajnali szellőnek, látványunkat pedig a szemközti házak korán kelő és érdeklődő lakóinak. (Ami egy külön forrása az élvezetnek, és ezért majd külön posztot érdemel.)