... avagy egy rendhagyó születésnapi felköszöntő írásocska. Főszereplőjét egyelőre még nem ismeri a kedves olvasó, hiszen
az időrendben íródó, több felvonásos dráma egyik későbbi jelenetében
jut majd csak szerephez N***, a kis Ribanc. Kurva - és valahol mégis egy Angyal. KurvAngyal, ahogyan annak idején elneveztem, egészen az elején rövid, ámde tartalmas, számtalan drámával sújtott-áldott kapcsolatunknak.
Hihető-e vagy sem, a rengeteg megélt élmény ellenére volt néhány dolog, amiben "első" tudtam lenni az életében. Az egyik ilyen volt a közös játék, a fantáziálás, leírás, majd megvalósítás. Második találkozásunk általam előre megírt forgatókönyvét teszem itt közzé,MOST.
A KurvAngyal
Gazember Sándor végső elkeseredései alkalmával úgy tett, ahogy a harcos szakszervezetek szoktak: az utcára vonult. Ezek a pillanatok nála akkor következtek be, amikor már több napja csak telefonon érintkezett aktuális nőjével, és ha nem is csömörlött meg a monitor vagy tévé előtti maszturbálásoktól, de azért vágyott a testre, a hangra, a nedvekre. Vágyott a vadászat izgalmára, még ha csak házinyulakra lehetett is lövöldözni. Az igazi, valódi vadászatot abba kellett hagynia, amikor rádöbbent, hányszor vállalt fel óriási rizikót külvárosi szatírként, és hány alkalommal köszönhette a vakszerencsének a menekülést, hányszor járt a legvégső határán törvénysértésnek, lebukásnak, s vele a börtön kockázatának. Ez persze egy - vagy több - másik történet... MOST nem erről van szó.
Ezek az egészségügyi séták csak egyoldalú izgalmat hoztak, hiszen a nők legfeljebb a zsebében lévő pénzre vadásztak, és hogy megszerezzék azt, nagyon sok mindent hajlandóak voltak megtenni. A legszebb és leginkább izgató az volt Sándornak, ahogyan egymással versenyeztek, főleg ha látótávolságon belül volt a másik utcai kurva territóriuma. A helyszínek az idővel változtak: az esernyős kislányt, a vicces tájszólásával a Budaörsi út végén kapta el, aztán egy időben igen jó terep volt a Keresztúri úti kiserdő. Járt a hagyományos utakon is, konzervatív kurvázásai helyszíne volt a Blaha-Rákóczi-Mátyás tér-Kissalétrom utca útvonal. Sőt, egyszer még az a vicces történet is megesett, hogy a kurva jött házhoz: az utolsó vonatról leszállva rágyújtott, éppen csak reflex-szerűen körbenézett, hogy akad-e egy magányos, jó valagú csaj, akit egy darabon követhetne hazafelé, lustán elővéve félkemény faszát a nadrágból a külvárosi, itt-ott hiányos közvilágítás sötétebb szakaszain. És volt ugyan egy alkalmasnak tűnő alany, de valahogy nem akarózott neki elindulni semerre. Sándor várt, húzta az időt - és a nő is várt, ráadásul őt nézte, mintha várta volna. Igen, ez is egy másik történet, ez sem MOST fontos.
Akárhogy is, a legtöbbször a Thököly útnak a Keletitől a Zuglói állomásig tartó szakasza volt a helyszín. Itt sétálgatott, ráérősen cigarettázva, átsétálva időnként a páros oldalról a páratlanra, az évek során jól kiismerve, mikor, hol érdemes körbenézni, meg-megállni, esetleg várni pár percet, mintha csak randin lenne az ember, amíg előkerül a posztos kurva, nyilván fuvarból érkezve, rendezgetve minimális ruházatát, megvizsgálva a lámpák sárga fényében, hogy nincs-e valahol összegecizve. Sándor ilyenkor szélesen mosolygott, és nem is csak magában. "A kis buták: ha tudnák, mennyire izgató tud lenni egy csepp csillogó sperma a frissen rendbe hozott dekoltázson, vagy éppen a haj végén megcsillanva!"
Sétált tehát ilyenkor Sándor, szaglászott és szemlélődött, hogy azután szóba is elegyedjen a lányokkal. Már persze azokkal, akik nem szólították meg rögtön őt, rutinosan és kihívóan, ahogyan szerintük "kell". Ez ugyan bosszantó tudatlanság a részükről, de a Gazember ennyit hajlandó volt elnézni, feltéve, hogy utána a beszélgetés már a megkívánt mederben folyhatott. Az alkudozást nagyon szerette és évezte, szinte annyira, mint az utána következőket. Beleértve egyes érzéketlen lányok reakcióit, akik a végső fröccsenés után három másodperccel már készen is álltak a távozásra, legfeljebb egy unott "Rendben vagy? Akkor én megyek is?" mondatra futotta tőlük. Az alkudozásban viszont még megvolt a fölény, a megalázás lehetősége, a megbotránkoztatás perverz öröme. És - mert ritkán, de azért szerencsére előfordult ilyen is! - néha a szívdobogtató érzés, hogy a kurva is ember, vagyis nő, és éppen olyan fajta, aki bizonyos dolgokat megtenne pénz nélkül is, örömmel. Legalábbis beszélni róla feltétlenül szeret! Ezek jó pillanatok voltak: izgatóak és izgalmasak egyszerre.
Két eset volt egyébként: a Gazembernél volt pénz, bőven - vagy éppen csak a minimális összeg, ami egy ilyen túrához szükséges. Utóbbi esetben a szopás és a faszverés volt elérhető, előbbiek esetén viszont lehetett fantáziadúsabb, azaz költségesebb kívánságokat is elővezetni. Baszni nem baszott ilyenkor Sándor, sem pinát, sem segget, elsősorban és leginkább higiéniai okokból. Ami jöhetett, az valami trükközés: a helyszín kockázata, a laza francia helyett elővezetett szájbakúrás, mélytorokkal-hajhúzással, "ahogy kell", ujjazás és csöcsörészés, finoman vagy durván, vagy így is, úgy is. És persze az élvezés, a sperma locsolása a meztelen mellre, seggre, arcra, sőt, megfelelő ellenszolgáltatás után, ami magába foglalta a tisztálkodás és újra sminkelés által kiesett idő kompenzálását, akár hajra és ruhára is. És még néhány alkalom-szülte játék. Melyek azonban ismét nem a MOST elmondandókhoz tartoznak, bármilyen drámaiak, szomorúak-vidámak, de általában feltétlenül izgatóak is legyenek.
Egy dolgot nem talált meg a Gazember soha. Eddig. Ugye, már sejted, mit, kit? Igen: a Tökéletes Kurvát. Úgy látszik, MOST megérett az idő erre. Megy Sándor, cigarettázva, szemlélődve-szaglászva a balzsamos kora nyári éjszakában. Sokáig, nagyon sokáig semmi. Ha nem lenne elég tapasztalt, már azt hihetné, ma razzia van, vagy sztrájkolnak a lányok. De valahogy érzi, hogy ez az este más lesz. Kivárja, türelmesen, amíg zöldre vált a lámpa a Hungária-körútnál, átsétál a vasúti híd alatt, a zárt bódék mellett ilyenkor már lassan elvackolódó hajléktalanok, az eldobált műanyag kannák és üres cigarettásdobozok borította, húgyszagú alagútban. Aminek a túloldalán - ezt tudja az emlékeiből - terül el az aprócska, alig két tenyérnyi üres házhelyen elburjánzott bozótos, tele kényelmes szopatóhelyekkel. Ahol időnként, a hivatásosok határáig elmerészkedve jár egynémely félhivatásos is. Mint a kora negyvenes nővérke, aki... De kell-e mondanom, MOST ez sem lényeges, ez a régi történet.
Itt és MOST egy harmincas, pici, törékenynek látszó nő üldögél a kerítés széles betontalapzatán. Munkaruhának látszik, ami rajta van. Nem sok minden: felül az egy mozdulattal le- vagy felhúzható, rugalmas anyagú fekete top, vagy inkább topocska, ami éppen csak elfedi melleit, de szabadon hagyja az ingerlő hasat. Alatta melltartó, az is fekete, természetesen, láthatóan bimbókiemelős típusú. Fehér miniszoknya és fehér, magas sarkú, pántos, amolyan valódi kurvás cipő. Az, aminek olyan remekül bele lehet kapaszkodni a sarkába, amikor hasra fektetjük a ribancot a díványon, kezét hátrahúzva, hogy szorítsa csak szépen a cipősarkát, amíg mi (Sándor és barátja, a jó öreg Max) ráhúzzuk a copfos fejecskéjét a faszunkra. És meglódítjuk, előbb lassan, aztán egyre gyorsabban lökve őt a gurgulázó és bugyborékoló torkánál fogva a gyönyör nyálas-hányós, szédülős-élvezős hintáján, mint egy perverz, élő hintaszéket. Egészen addig baszva a száját, amíg a könnye által kimosott fekete szemfestéke a padlón egy tócsában keveredik a habzó, lágyan csurgó nyálával, a felöklendezett, kéjesen elnyúló sűrű váladékkal és persze végül a mi kirobbanó, fehér és forró gecinkkel.
Az még nem látszik a félhomályban, hogy bugyi van-e rajta. Lábai majdnem illedelmesen keresztben, a szoknya rövidsége izgatóan sejtelmes barlangot mutat, a mélyén látható, azaz inkább sejthető és érezhető valami. Valami, ami inkább nagy betűs Valami, sőt, a Minden. gazember érzi, hogy ez MOST más, ez MOST az. Dobban a szív, és a dobbanás által meglökött vér őrült vágtába kezd a testében, hogy ne hagyja cserben az agyat, de azért jusson elég a duzzadó, ágaskodó faszába is. Lassan, hogy időt nyerjen, szinte mintha csak véletlenül járna arra, elindul a nő felé. Az felé fordítja a fejét, de nem emelkedik fel. Mosolyog - de nem szólal meg. Látszik, hogy vár. Valamit vár, ami nem az újabb fuvar, pár ezer forint pár percnyi gyönyörszerzésért cserébe, inkább egy Valaki, akivel lehet ugyan mindent tenni, és adhat akár pénzt is, de lényeg nem ez. Hanem a találkozás, ami után a Kurva Angyallá változik, a Gazember pedig, habár mocskosan perverz, csillapíthatatlan vágyakkal teli pinavadász marad ugyan, mégis, a pokolból a mennybe jutva örökre az Angyal szolgálatába állítja minden sötét erejét.
A Gazember rekedtesen megszólal végre, egyenesen bele a smaragdzöld szemekbe. Mondja, amit mondania kell. Se többet, sem kevesebbet. Csak három mondat, négy szó, és egyetlen, égre meredő, remegő faszként ágaskodó kérdés: "Sanyi vagyok. Megérkeztem. Indulhatunk?"
A nő még jobban mosolyog, már nem csak a szája, de a bőre, a szeme, a haja, de még az arcán az a brutálisan szexi anyajegy is csak úgy ragyog. Pontosan ismeri a hatalmát, angyali kurvasága minden erejét. Kinyitja a száját, és onnan miniatűr angyalok röppennek elő, kezükben tűzpiros, érett és lédús eprekkel. Átrepülnek a nő és a Gazember közötti fél méteren, mint a kéj megingathatatlan vadászbombázói, és elárasztják a férfi fülét, agyát, gyomrát és farkát, minden porcikáját apró-édes lövedékeikkel.
"N*** vagyok. Rád vártam. Induljunk."
És akkor végre megérintik egymást. Megismerkednek.
Az viszont már egy új történet, egy másik dimenzióban, egy másik életben.
az én kis ex-Ribancomnak, szeretettel, születésnapjára
