Minden szellemi és érzelmi előkészítés nélkül ugrottunk fejest, ezt le kell szögeznem. Korábban voltak elképzelések, fantáziák, megbeszélések, sőt, tévedésből és félreértésből ugyan, de még a konkrét szexmentes előzetes találkozásig is eljutottunk. Egyszer hárman, másodszor meg Max és a bevonni szándékozott csajszi, mintegy "puhatolózásként". És ami lett akkoriban az egészből: a legnagyobb hullámvölgyünk. Igaz, jókor jött, kellett, és azóta is annak a hullámnak a taraján szörfözünk kicsit billegve, de azért határozottan a biztonságos part felé tartva! :-P
Tegnap viszont minden mint egy derült égből villámcsapás jött, és mire feleszméltem volna, már benne is voltunk a közepében. Eszeveszett sebességgel történtek a dolgok: az egyik pillanatban még relatíve nyugodtan beszélgettünk az ágyunkra kucorodva, majd hirtelen azon kaptam magam, hogy szinte fájdalmas merevedésemet Maxina finoman de határozott hozzáértéssel ápolja, babusgatja, miközben lüktető farkam fölött izgatott pillantásokat vált azzal a Másiknővel. Néhány pillanat múlva szétdobált férfi és női alsóneműk között tekeregtünk az ágyban, remegő ujjaim mindenhol forró és nedves pinákban tobzódtak, meleg és nyálas ajkaim meredező bimbókat szívtak és csókoltak, a bőrömet a legkülönlegesebb helyeken perzselte Másvalakik forró bőre, miközben egy nagy, lüktető, lihegésből, nyögésből és mormogásból álló hatalmas, organikus, sikoltozó és rángatózó vágykupacot alkotunk.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, hány pózt váltottunk és hogyan, milyen különleges módozatokban elégítettük ki egymást, míg szinte ájulásba zuhanva, néha görcsös utórángásokkal és hörgésekkel elterültünk az ágyon, és nagyon nagy csend lett.
Első új és értelmezhető gondolatom - bevallom őszintén - az volt, hogy vajon a valóság adhat-e majd valaha is hasonló élményt, mint ez a játék? A második pedig az: vajon érzi-e, érti-e most már Maxina is, miről is szól ez a fajta vágy? És hogy mi az a plusz, amit ezen az úton járkálva zsákunkba tehetünk majd, ha eljön az ideje?