Azt gondolhatná a felületes szemlélő, hogy én-Max sosem változunk. Pedig de. Már változtunk, és fogunk is. A baj mindössze annyi, hogy amikor sikerült, akkor sem tudtam-tudtuk, hogy hogyan csináltuk? Valószínűleg egyszerre kell hozzá megfelelő idő, hely és helyzet, no és a legfontosabb: személy. Igen, egy Valaki, Aki. És ha ez megvan, szorítóba lép az ember, hogy megküzdjön bárkivel.

Mint a mocskos fantáziájú, szenny-scifiket írogató vénember, Kilgore Trout. Aki Vonnegut egyik teremtménye - és itt éppen a mester egy másik teremtményének feleségével küzd meg. Talán érthetetlen a dolog, talán nem. Akárhogy is: jó szórakozást kívánok a meccshez!

2007. szept. 28
Idő: 13:44

Mrs Rosewater
– avagy szupernehézsúlyú meccs két menetben

1. menet

I.
Kilgore Trout még tíz perccel az indulás előtt is a frizuráját igazgatta a tükör előtt. Nagy jelentőségű dolog ez, figyelembe véve, hogy a fején lévő szaruképződmény sem mennyiségi, sem minőségi értelemben nem nagyon üti meg a "frizura" mércéjét.
- Nem is rossz, nem is rossz! - hajtogatta bólogatva, aztán így szólt tükörképéhez, kuncogva: - legalábbis egy mocskos, perverz vénemberhez képest, igaz-e?!
Végül elindult, hogy találkozzon Mrs. Rosewater-rel.

II.
Kezében egy könyv: és nem is a sajátja! Virág sehol - pedig lelke fiatalabb és civilizáltabb fele többször próbálta virágbolt felé terelni, utoljára még az aluljáróban. Trout határozottnak tűnt, és ellenállt, pedig egy másik kor gyermekével találkozott.
Puha talpú cipőt húzott ez alkalomra, amelyben kényelmes az esetleges hosszabb várakozás. Ne dicsérjük előrelátását: jelenleg egy pár nyári saru és egy pár téli bakancs mellett csak egy pár (puha talpú) cipője van, így nem volt nehéz a választás.
Így várt hát, néha rágyújtva, néha belelapozva a könyvbe, csak úgy felületesen, elütve az időt. [azt, ami a szótárakban "Idomvas és idus között" szerepel]
Ekkortájt döbbent rá, hogy Mrs. R, akit vár, nemcsak egy más kor gyermeke - de Nő is! Hátat fordítani pedig nincs már idő - és nem is volna méltó egy Trout-hoz. Köhögött, elnyomta a cigarettát, aztán röhögött egyet, csak úgy magában, ahogy szokott. Hátranyúlt a kisagyához, elővette legmocskosabb írói képzeletét, és nekilátott hatalmas, rút keléseket, dagadt és vörös pattanásokat és randa májfoltokat vizionálni Mrs. R. sosem látott arcára. Egész jól telt az idő.

III.
Mrs. R. valóban másik kor gyermeke volt, aki nincs tekintettel holmi mocskos, perverz vénemberek problémáira. Kegyetlen volt és kegyes, egyszerre és átláthatatlanul. Trout rutinja arra volt elég, hogy agyának szocializált részével utasítsa tüdejét és hangképző szerveit egy elterelő hadműveletre, amíg igazi-maga kigondolja a követendő stratégiát.
"Boxmeccs!". Ez jutott az eszébe, szinte azonnal. "Elhajlások, rutin, felbecsülni az ellenfelet, időt nyerni!"
Mrs. R. azonban kemény diónak tűnt. Nem túl öreg, de nem is túl fiatal. Nem túl testes, és nem is erőtlenül vékony. Nem csacsog, de nem is kuka. Nem zárkózik és nem is nyílik csak úgy, hirtelen.
Trout régóta nem érzett ilyet: a kiütés veszélye a levegőben lógott! Látta a másnapi újságok szalagcímeit maga előtt. "Az öreg bajnok trónfosztása!", meg "Brutális balcsapott, fütty és botrány!" sőt, a legbrutálisabban bulváros cím szerint "Elkapták Trout tökét!".
Azonnal tudta, mi fog következni. Az első kiütésnél kell a legjobban figyelnie! Ha túl korán feláll (te jó ég, micsoda perverz szó, nyelvi játék ez is!), akkor vége, hamar. Ha időt nyer, talán lehet még esélye. Úgy döntött, beveti az empátia-cselt!

IV.
A tizenkét menetesre tervezett meccs első menetének felénél jártak, amikor Trout már tudta, ki az új bajnok. Ez a Mrs. R. teljesen más, mint a korábbi, felhozó meccsek könnyű zsákmányállatai. Azok csak pénz- és sikeréhes, mindenre elszánt öngyilkosok voltak. Mrs. R.-t azonban - úgy tűnik - nem is érdekli a végeredmény.
A sarokba szorulva, rogyadozás közben érzi, hogy valamit nagyon gyorsan ki kell találnia. Az ellenfél teste sikamlós a tapasztalattól, bőre sérthetetlen az őszinteségtől, izmai és agya rugalmasak a sok gyakorlástól. És a legrosszabb: a szeme! Nem a támadó kobra sárga villogása uralja, hanem a kivárásra játszó, türelmes mongúz magabiztos barna fénye.
Itt nincs trükk, nincs nyerő ütés, győztes taktika. Minek is nézne ki az edzőjére: az öreg Portnoy lehajtott fejjel bólogat. Lassan be kell mennie az öltözőbe, hogy kihozza a törölközőt.

V.
Ki gondolta volna alig egy órája, ott a tükör előtt: Trout a visszavonulás útját tervezgeti. Talán a következő alkalommal, amikor a sarokban egymáshoz szorulnak, ütőtávon belül. Akkor majd a fülébe súghatja a kompromisszumos megadás feltételeit. Azaz inkább az ajánlatát, hiszen feltételeket az erősebb szab.
Mit mondhatna? Talán ígérhet részesedést a pénzdíjból. Most még ő kap többet, hisz ő a bajnok. De hát a jövőben Mrs. R. annyit keres, amennyit nem szégyell, mit érdekelné ez az aprópénz?
Egy dolog jut az eszébe. Ha vállalná az edző szerepét! Ha nagy, legyőzhetetlen bajnokot csinálna belőle. Olyat, akiről már senki nem mondhatja, sajnálkozva és legyintve, hogy "nem a kor gyermeke"!
Igen, talán ez jó lesz. A menetnek hamarosan vége, Trout tehát fáradtságot színlelve (nem is kell annyira színlelnie) a kötelek felé hátrál, botladozik, csalogatva Mrs. R.-t.

VI.
Szünet van. Trout azt álmodja, hogy a kocsmában ül, előtte papír, és egy szösszenetet ír, "Áldja meg az Isten, Mrs.Rosewater" címmel. Készen kell lennie, mielőtt csengetnek a második menetre.
Készen, készen… eléggé készen vagyok így is! - morogja maga elé. Húz egyet a korsóból, cuppantgat a szájával, aztán rágyújt. Az első kifújt füstgomolyag még fel sem ér a mennyezetig, mire Trout már fel is derül.
Eszébe jut az egyetlen megoldás, amelyik méltó a nagy bajnokhoz - és a mocskos, perverz vénemberhez egyaránt. Sebesen írni kezd hát:
"… a Bajnok fújt egy nagyot, aztán egy gyors guggolás, kesztyűk kétszer összeütve a mellkas előtt, és rajta! A tervezett tizenkettőből még tizenegy menet hátravan. Addig tart a meccs - vagy a végleges kiütésig…"
Trout ír, és ír, üres poharak és újabb fröccsök, csikkek és füst, újabb oldalak és lecserélt tollak szegélyezik az útját. Nem siet, de azért határozott. A pihenőnek hamarosan vége, jön a folytatás.
Addig is: áldja meg az Isten, Mrs. Rosewater!


2. menet


VII.
Olyan történt a mocskos vénemberrel és profi bajnok öklözővel, mint… mint ami mindig is szokott!
- Nyilván az "olyan történt, mint még soha!" ideje nem jött még el, ezek szerint… - morogta magában, saját kiröhögős módján. Hosszú percekig csak azzal volt elfoglalva, hogy egyszerre hozza helyre valahogy megtépázott keringését, elegendő vért pumpálva a nyak feletti gondolkodószervébe, ugyanakkor kihúzogassa azt a száznegyvenkét darab, egyenként háromszázkilencvenhét Celsius-fokos acéltűt, amit valaki ("valaki"? Persze. Na hiszen: mintha nem lehetne tudni, ki?!) az előző menet során aprólékosan betuszkolt a bordái közé.
Már majdnem sikerült. Már majdnem képes volt gondolkodni - legalábbis a maga különös, kissé faramuci és groteszk módján. Majdnem. Mert a legutolsó pillanatban elérte a Portnoy-kórban szenvedő Bajnokok megszokott problémája. Szinte látta, belső szemeivel a vért. Ne legyen félreértés: nem azokról a bizonyos romantikus-ezoterikus lelki szemekről beszélünk! Nem. Hanem olyan szemekről, amelyek befelé néznek, a zsigereket, csontokat, beleket és ereket vigyázzák, szorgos és szenvtelen ipari kamerák módjára. Ezek a kamerák adták a képet: látta a vért, amint hátrahőköl, mikor meghallja az Agy parancsát: Az irányítást azonnali hatállyal átadom a derék alatti tartalék-gondolkodó szervnek!

VIII.
Mert ilyen a boksz! Hogy a közönség tudja, hányadik menet következik, beolajozott testű, elképzelhetetlen idomokkal bíró bikinis lányok hatalmas táblákat hordoznak körbe a ringben. Kifelé fordulnak, mosolyognak. Rendben is van ez, persze. Ki várhatná el akár tőlük, akár a szervezőktől, hogy még a küzdő felekre is odafigyeljenek? Nem is figyelnek. Ők ilyenkor úgyis pihennek, levegőkapkodással, egy sűrű, nyálból, vérből - és néha fogakból - álló elegynek gyakori köpködésével, na és persze mohó cumizással vannak elfoglalva. Általában. Kivéve az olyanokat, mint Trout is: akik bizony képtelenek bármit is csinálni, amikor egy leolajozott, aranybarna, súlyfelesleg-mentes pompázatos fenék ringatózik az arcuk magasságában.

IX.
Mire az Agy visszavezényelte a vért és ezzel visszavette az irányítást a lenti vezérlőközponttól, már csengettek a második menetre. Kilgore csak egyet tudott: vagy ez lesz élete legutolsó, egyben legrövidebb menete - vagy végigcsinálja a tizenkét menetes meccset, és utána már haza sem megy, hanem azonnal bevonul a Hall of Fame-be, az őrjöngő szurkolók és a fotóriporterek vállán. Megrázta magát, megigazította a fogvédőjét, és mint egy buddhista bika, megindult a ring közepe felé.
Ami ott várta, az több volt, mint érthetetlen. Az maga volt az értelmetlenség. Mrs. Rosewater mosolyogva, leengedett kesztyűkkel áll. Vállán egy törölköző, amelyet végtelenül erotikus, vonagló mozdulattal, testét kicsit meghajlítva a földre dob. Szemei egyszerre jégkockák az iglu falában, és narancsok a tűzben.
- Vége, kedves Trout, maga nyert! - szólal meg végül, csilingelő hangon. Azzal választ se várva fordul meg, otthagyva a Mocskos Vénember-Bajnokot a ring kellős közepén.

X.
Trout áll a tükör előtt. Száz-egynehány évvel ezelőtt állt ugyanitt, ugyanígy. Megigazította a frizuráját. (azaz, emlékeznek még, ugye? "azt a valamit, ami…")
Egyedül mindig is bátor volt, és nagyszájú.
- Ki a legnagyobb Bajnok? - vicsorogja, csinos kis pocakját behúzva, megmaradt izmait megfeszítve.
A tükör azonban megreped, mint aki ennyi idő után egyszer csak nem bírja tovább a hülyeséget. Trout kifújja a levegőt.
- Rendben. Akkor tessék, legyen így: "Ki a legnagyobb marha? A leginkább nem normális.?"
És ekkor végre olyat lát a mocskos vénember és örökös bokszbajnok, amit még soha! A tükrön a repedés két fele kibékült egymással. Kilgore meredt szemekkel nézi önmagát. Aztán persze felröhög, ahogy szokott.
- Az őszinteség ereje, amint összeforrasztja a szétrepedt tükröt. Jó cím! Meg is írom, hamarosan.

XI.
Trout nagyot szív a cigarettából. Aztán sóhajt, és írni kezd:
"… nincs, nem maradt már más lehetőségem, meg kell tennem azt, amit évezredekkel ezelőtt meg kellet volna! A pályafutásom kívülről csillogó ugyan, de belül! Belül semmi érték, semmi elegancia. Egy amatőr ronggyá vert - és magalázott azzal, hogy mosolyogva adta fel a meccset ellenem. Így lehet ugyan élni - de vajon minek? Döntöttem. Címegyesítő mérkőzést akarok, belátható időn belül. Felkészülök - méghozzá úgy, ahogy réges-régen sem tettem. Nincs ital (Nana! Azért néha egy fröccsnek bele kell férni, Kilgore! - figyelmeztette Jobbik Énje), nincs mulatozás, és nincsenek Kalandok! Az ellenfél pedig ezúttal maga lesz a legyőzhetetlen: megmérkőzöm a Spirituális Mackófölső Tulajdonosával, a Tevék Barátjával, a Messzeségbéli Meseszépséggel. Azután pedig visszavonulok. Csendben, halkan, nem vigyorogva, lassuló pulzussal. Elhatározásom végleges és visszavonhatatlan."

XII.
Ha most azzal jönnek nekem, hogy látták Trout-ot mindenféle nők társaságában flörtölni, vagy éppen kedvenc kocsmája kedvenc asztalánál nyolc viceházmestert felhörpölni, akkor csak annyit mondok önöknek: tévednek! Akit ott láttak, az az egykori Bajnok, Kilgore "Mocskosvénember" Trout teste. A lelke (ha elfogadjuk, hogy volt/van neki ilyenje is) egészen máshol jár. Kíváncsiak ugye, hogy hol? Megtudhatják, ha megvásárolják legújabb szaftos sci-fi regényét, amely a "Cicababák Bolygója" ígéretes címet viseli.