Mindig ott baszok rá, hogy gondolkodom. Általában, sokszor, mások és néha magam szerint is hajlamos vagyok a túlgondolkodásra.

Most például a fantázia-vágy-bűntudat kombó vesézgetése folyik, egy tegnapi cikk kapcsán. Abban maradtunk, hogy írjam össze, mik azok a dolgok, az egyszerűbbtől a bonyolultabbak felé haladva, amikről fantáziálok, amikre vágyom, és amiknek már a gondolata is bűntudatot kelt bennem, kapcsolatunkra való esetleges rossz hatásuk, és Maxina bántása miatt.

Érdekes kísérlet lesz ez, már most látszik. Az egyszerű dolgokkal nem lesz baj szerintem, mert nagy a valószínűsége, hogy olyasmik jutnak majd eszembe, amik nem problémás vágyak, vagy kimondottan (azaz eddig ki-nem-mondottan) közösek.

A lista vége... na, az már gáz lehet! Hiszen a magam egyszerű, faék-minőségű gondolkodásával képtelen vagyok belátni, hogy Maxina nem úgy tekint ezekre a vágyakra, mint például egy másik férfi, vagy egy olyan nő, aki kívülállóként, nem szex-alapú kapcsolatban van velem.

Mondok egy példát, extrém és abszolút a sor végén szereplő példa, hogy érthető legyen a félelmem és magyarázható az előzetes elkeseredettségem. Tehát a "Mire vágyik Max, ami igazán durva lehet?" kérdésre egy lehetséges válasz:

Vágyom arra, hogy intim együttlétben töltsek el néhány órát két huszonéves lánnyal, akik lehetőleg kopaszak legyenek, maximum negyven kilósak, amiből egy-egy kiló legyen a csöcsük. És ezek a kislányok imádjanak engem úgy, mint a mostohaapukájukat - aki persze alkalomadtán jól meg is bassza őket, habosra simogatva a rájuk spriccelt gecit a fejük tetején, miután külön-külön és együtt is keményen, hányásig baszta torkon őket.

Szerintem ez egy fantázia, egyben vágy, ami érthető, magyarázható és indokolható - de legfőképpen sehol sincs benne utalás arra, hogy Maxina helyett mással szeretnék élni, hogy mást szeretnék szerelemmel. és leginkább az nincs benne, hogy nem élvezem rettenetesen, amikor vele vagyok, amikor ő imád engem, mélytorkozással vagy máshogy mutatva ki a szerelmét és a vágyakozását az általam való intim megbaszatásra, vagy éppen meghitt megkefélésére. 

Igen, nagyon érdekel a vélemény, ami a kedves Olvasóban kialakul(t) Max-ról és az ő problémáiról... Mert az ember sosem tudhatja, magát sosem láthatja, legfeljebb csak mások tükrében.

Ilyen vagyok. De tényleg ilyen vagyok? És az az "ilyen", az vajon tényleg bűnös, érthetetlen, érzéketlen - vagy csak a kifejezésmód hiányosságai, az érzések és a kimondott szavak között néha előbukkanó szakadék miatt érzem én így?

Kurva nehéz. Pedig szerencsés vagyok, szerelmes vagyok és nem is félek. Más ilyen helyzetben egyfolytában verné a seggét a földhöz örömében, és eszébe nem jutna gondolkodni. Pláne bűngondolni.