Egy régi, majdnem hét évvel ezelőtt íródott levél részlete következik. Képregényes formába tördelve, a vizuális élmények kedvelői számára "átdolgozva". Az előtörténete annyi, hogy aktuális nőmnek aggályai merültek fel a saját pinája kapcsán, amelyeket megosztott velem. Én pedig őszintén, ahogy szokásom, megírtam a választ. Mint egy kvázi-tapasztalt, negyven felé közeledő férfiember a harmincon éppen túli, nem igazán tapasztalt nőnek.
Vannak az írásnak elavult részei is, hiszen azóta a Max által így vagy úgy megismert pinák száma lényegesen nagyobb. A tapasztalat is több, a hozzáértés is (remélhetőleg) nagyobb. De az imádat, a lelkesültség és az izgalom ugyanolyan változatlan, mondhatni kamaszos erősségű és múlhatatlan gyönyörforrás, mint a réges-régi, körülbelül 1983-as első vizuális találkozás, vagy különösen az 1987-es első fizikai érintés óta.
A dolog pedig ezzel a rövid kis üzenettel kezdődött:
A tárgyra térek... Nincs időm mellébeszélni...
A puncimról van szó. Arról, hogy nem egy lapos kis "pornós punci" - mint amiket maga megszokott a vékony nők miatt -, hanem igenis húsos. Ez lehet, hogy zavarja majd...
No, csak ennyi. És nagyon izgulok... De tényleg.
Mire Max, a maga bájosan behízelgő modorában (és persze remegve a gondolattól, hogy valami hülye félreértés folytán kimarad ez a pina a sorból!) megírta a választ, megnyugtatásképpen. Így:
"... olyan levelet, mint ez, még soha senkinek nem írtam, két okból: akinek ilyesmiket leírhattam volna, azt ismertem, tehát lett volna lehetőségem elmondani, amit akarok, élőben, szem a szembe nézve, kéz a kezet fogva. Most nincs időm és energiám kivárni, hogy ez végre veled is megtörténhessen. A másik ok, hogy ismeretlennek, akivel még nem találkoztam, soha korábban nem mertem volna így írni, hiszen azt éreztem volna, hogy bunkó vagyok, állat és nem érdemlem meg, hogy egy nő szóba álljon velem ezek után.
De neked leírom. Mert olyan viszonyban vagyunk, ami testi kapcsolat nélkül nem is létezhetne két ember között - mégis igaz és csodás, felemelő és felszabadító, még a legszörnyűbb félreértések és a legszomorúbb pillanatok közben is gyötrelmesen szép, de a legjobb pillanataiban egyszerűen felülmúlhatatlan. És a tudat, hogy ezt te is érzed és ezért le tudtad írni azt, amit: ez egyszerűen félelmetes. Így hát ideje elolvasnod ezt, és megnyugodni. A pinád miatt is - meg amúgy is...
Amikor életemben először tudtam megsimogatni és megcsókolni azt a csodát, amiről addig csak képekről és filmekből, meg a hozzám hasonló, tapasztalatlan gyerekek álmodozó-legénykedő elbeszéléseiből tudtam valami keveset és titokzatosat, akkor úgy éreztem, ez valami olyan ajándéka a Teremtőnek, amelyért a férfiaknak örökké hálásnak kell lenniük. És a véleményem mit sem változott azóta, akkor sem, amikor évekkel később megtudtam mástól, hogy az a pina neki bizony egy "ezeréves, rojtos perzsaszőnyeg" volt. Nekem az volt a csoda. A csoda kezdete...
Ahogy neked talán az első fasz, amit megérinthettél, megsimogathattál, érezve a lágy lüktetésekből és finom remegésekből létrejövő keménységet és akaratot, a férfivágyat. Azt, hogy az a valami ott a kezedben és a szádban, általad lett egy élettelen húsdarabból lüktető, kemény dákó, a tetején egy kéjesen remegő cseppel, mi rád vár, a te simogatásodra, a te tested melegére. Én is éreztem ezt, hiszen nekem is volt első, aki kezébe vette, megszorította, megcsókolta és megdicsérte az én nem túl nagy és görbe farkamat.
Azóta nem aggódom, nem problémázok (legalábbis annyit!) azon, hogy mekkora, milyen vastag, mennyire egyenes. Mert tudom, hogy annak, aki szeret és vágyik az érintésére, vágyik rá, hogy a szájába vegye, hogy befogadja teste minden résébe, minden hajlatába, érezze minden pontján a bőrének, és örökké érezze magában, annak, legalább akkor és ott én vagyok a csoda.
És később okosabb lettem, és tapasztaltabb, és sok pinát láttam (dehogy sokat, talán ha tizen-egynehányat), mindenfélét. 
És sokan voltak, akik egyszer vagy többször úgy érezték, hogy az én faszom, az én nyelvem, az én kezem jelenti nekik a boldogságot, az örömet és a vágyat. 
És csókolták, és dédelgették, és szorították és karmolták, szopogatták és szívták, harapdálták és nyalogatták, mert ahány nő, annyiféle volt a farkam. 
És mindig boldogan néztem felülről, akárhová is hívták vendégségbe: általában jól viselkedett és megállta a helyét.
És tudtam, hogy ez a legszebb ajándék a sorstól, hogy működik és tudok valamit adni, ami örömet okoz. 
És nagyon örültem mindig, ha megkaptam a lehetőséget, hogy megérinthessek egy pinát, egy olyan pinát, amelyik rám vár, engem akar. 
És én nyalogattam és lefetyeltem, szopogattam és szívogattam, paskolgattam és ütögettem, gyömöszöltem és kitöltöttem, ahány nő, annyi féle módon. 
És boldog voltam a bolondulásig, ha éreztem a remegést, a szorítást, érezhettem az illatot és kóstolhattam az ízt, és tudhattam, hogy csak nekem, csak most, csak értem és miattam van ez így.
És jó volt. És tudtam, hogy ez mindig is jó lesz, mert soha nem fogok két egyforma pinával találkozni, mert nincs két egyforma, ahogy ember sincs két egyforma. 
És igen, e mellett néztem továbbra is képeket, filmeket, ha nem volt más, vagy éppen csak a képzelet öröméért: azért, hogy a látványtól elinduljon a bizsergés, hogy elképzelhessem magamat, amint ott vagyok egy új csoda bejáratánál, és érzem az illatot, ami mindig ugyanaz és mindig más.
Hogy lássam azt, amit a valóságban sohasem, az arcot, a tekintetet, amelyik dicsér és bíztat és vágyik és ájul és köszön, könnyekkel vagy nevetéssel, sóhajjal vagy néma rebbenéssel. 
És ezért soha, soha nem osztályoztam a pinákat*, nem akartam ilyet vagy olyat: mindet akartam, szépen sorjában, hogy legyen időm kigyönyörködni magamat. Mint egy vacsora egy jó francia étteremben: órákig tart, maga a gyönyör, sokféle finom falat és korty, közötte hosszú beszélgetésekkel.
*No jó, osztályoztam, persze... bár fogalmazzunk inkább így: csoportosítottam és rendszereztem. Ami nem teljesen ugyanazt jelenti...
És ha te most azt érezted, hogy meg kell tenned ezt a lépést, le kell írnod ezt a kérdést, akkor ebből azt érzem, hogy igen, bármi is legyen közöttünk, te akarsz engem, akarod azt a kis görbe farkamat kényeztetni, akarod őt befogadni és kielégíteni, azután újra meg újra felkorbácsolni.
Ezért kell tudnod, hogy mit fog tenni, ha találkozik a te puncusoddal, a kis húsos és igézően kopasz bestiával. 
És elhiszem, hogy remegtél, hogy megtudd, mire számíthatsz. És talán most meglepődsz, mert nem tudom megmondani. Nem azért nem, mert nem volt dolgom hasonló pinával, hanem mert olyannal még sohasem, akinek a gazdája ennyire közel sodort volna az őrülethez, a test nélküli vágyaival, a hangjával és az őszinte kívánással.
Már-már túl is van az én farkam dicsérve, szinte fél, hogy elég lesz-e, amit nyújtani tud...szinte, mondom! Mert jól tudom, hogy nem számít majd semmi, amikor azt a legcsodálatosabb érzést átélhetem, akárhanyadszorra is.
Ott leszek én is, a gazdája, megpróbálom irányítani és kontrollálni, őt is és a kezemet, az ujjaimat és a számat, nyelvemet. Mert tudom, hogy kell tudatosság, kell odafigyelés és furcsa, de kell nyugalom is, hogy jó legyen. Talán csak ez az egy, amiben az életkor segít és amivel jobb lehetek neked, mint egy fiatalabb férfi.
És meg fogom tanulni, hogy mi a jó neked és mi a jó a te pinádnak, ahogyan meg fogom találni azt a pontodat, ahol csak hozzád kell érnem és megőrülsz majd a vágytól. Meg fogom tudni, hogy mikor szeretnél velem foglalkozni anélkül, hogy bármit tennék - és mikor vágysz arra, hogy csak tétlenül dobáld magad a gyönyör hullámain.
Csak idő kell,semmi más, és érezni fogom, anélkül, hogy mondanád, hogy simogatás vagy ütés kell, hogy irányítás vagy hízelgés izgat fel, hogy meztelenül vagy ruhában, hogy sötétben vagy világosban, hogy lassan vagy őrülten, kedvesen vagy brutálisan akarod...és te is érezni fogod, szavak nélkül, hogy mit akar az agyam, a farkam, a lelkem és a testem..."
Hát így esett a dolog. Max első ars poetica-ja a pináról. Az, hogy az egykori aggodalmaskodó kételyei eloszlottak-e, egy dolog. Remélem, igen. Még jobban remélem, hogy ma már nincsen szükségem arra, hogy ilyesmiket írjak, hogy bizonygassam, mennyire szeretem azt, amit szeretni olyannyira természetes és helyes dolog.
Egy apróság van még hátra - de az nagyon is fontos. A különbség a pina és A Pina között. Nem látható, nem hallható, nem ízlelhető, mégis létezik. Érezni lehet, ha valaki figyel. Ugyanúgy lehet érezni, mint ahogy én érzem Maxina szeretetét és odaadó, mindent elsöprő szerelmét akkor, amikor ügyes, ámde kellően erős és határozott kezei közé kaparintja az én kis farkamat. Amelyik nem hasonlít semelyik másik faszra, mert neki itt és most ő A Fasz.
Így megy ez.
Halleluja!
