Van valami bájos abban az igyekezetben, ahogyan a frissen elvált, nem túl szép, nem túl formás ámde kellően frusztrált harmincas-negyvenes nők igyekszenek bebizonyítani országnak- világnak, hogy ők aztán többet érdemelnek, és azt előbb vagy utóbb meg is kell, hogy kapják. Éspedig teljesen függetlenül. Félreértéseket elkerülendő: a függetlenül kifejezés esetükben igen gyakran úgy értendő, a férfitől függetlenül! És ez az, ami bár szomorú, mégis mulatságos és szórakoztató bír lenni egyszerre.
A*** nem volt zsákbamacskás típus, levelezésünk első stádiumában közölte, hogy szimpatikus vagyok neki annyira, hogy fogadjon lakásán. Második levelében közölte, hol van a lakás, mikor van távol a gyermek. Harmadikra pedig néhány szóban vázolta a programot: érkezés, beszélgetés, kellemes érzetek esetén kávé, vacsora, ital, összebújás, kellemes élmények folytatódása esetén zuhany majd szex, befejezésül (és kellemes szex esetén, természetesen…) alvás, reggeli, távozás és következő időpont egyeztetése, még a gyerek hazaérése előtt.
(zárójelben megjegyzem, mindez tulajdonképpen nagyon emlékeztet Maxina megismerkedésünk előtti elképzeléseire a férfiakkal kialakítandó alkalmi kapcsolatokról. Csak éppen Maxina az a fajta okos nő, aki hamar rájön a dolgokban rejlő buktatókra, és képes változtatni a hozzáállásán, amikor látja, hogy valami nem működik. Tegyük hozzá azonnal és boldogan: hála istennek! A*** erre képtelen volt, és Max véleménye szerint azóta is képtelen…)
Mivel egy efféle eljárás Maxként igen elfogadható volt, különös tekintettel a fényképeken látható veres hajzatra, komoly dudákra és normális, izmosnak tűnő testszerkezetre, én mindezek mögé egy duzzadt, nedves pinát és egy szabados szájú, egyszerre éhes és odaadó picsát vizionálva az első adandó alkalomra be is foglaltam a helyemet A*** nappalijába a szereposztó díványra.
A dolgok menete rendben is ment a vacsora, sör, csók részig. Utóbbiakat még teljesen felöltözve kezdtük, és két darab alsóneműben (bugyi rajta, gatya rajtam) fejeztük be, egyelőre a nappaliban, azon a bizonyos díványon. Probléma csak egyszer jött elő, ámde az annál súlyosabb volt. Helyesebben anál súlyosabb… A*** ugyanis praktikus volt. Miután kellően felizgult, és rajtam is látta, illetve farkamat megmarkolva érezte is, hogy hasonlóan állok a mihamarabbi konkrét aktushoz, gondolta, itt az ideje a nagy tisztázásnak, mielőtt még egy súlyos félreértés miatt meghiúsulna izgalmasnak induló románcunk. Elhúzódott tőlem – bár a kezét továbbra is a dákómon tartotta, gondolom megnyugtató jelzésnek szánva – és komoly arccal annyit mondott: „Valami fontosat el kell mondanom, még most!”
Nem mondom, hogy nem ijedtem meg: bár éreztem magam annyira kanosnak, hogy még akkor is megbasszam, ha bevallja, hogy hermafrodita, és lábai közé fúrva a fejemet egyszerre lehet részem egy lucskos pina és egy miniatűr farok kényeztetésének élvezetében, azért szívesen eltekintettem volna a lehetőségtől. Szerencsére ennél sokkal extrémebb, ugyanakkor számomra inkább vicces mintsem szomorú vagy problémás dologgal rukkolt ki. A gondot pusztán az okozta, hogyan tudom én elviselni gusztustalan és kárörvendő röhögés nélkül a sztoriját, és hogyan leszek képes együtt érzően, már-már romantikusan megbaszni perceken belül. Mert mondandója lényege az volt, hogy bármennyire is szeretném, a segge lyukát bizony nem baszhatom meg, sem most, sem máskor. Amivel nincs is semmi probléma, főleg akkor, ha az ember nem feleségül venni akarja a másikat, pusztán használni, éppen arra, amire lehet. Ámde A*** nem érte be ennyivel, hanem őszinteségi rohamában részletesen el is mesélte élete egyetlen és feltétlenül utolsó seggbekúrásának hiteles történetét, amelyet megelőzött egy házastársi veszekedés, majd verekedés, sírással, pofonokkal, eltörött karral és vérző ánusszal. És követett természetesen egy azonnali elköltözés plusz viharos válóper.
Mivel nagyjából leszartam, hogy seggbe kúrhatok-e egy olyan csajt, aki ezt nem akarja, illetve mivel alapvetően nem állt szándékomban exe helyébe lépni, és vele tölteni életem hátralevő részét, visszakapcsoltam részvéttel teli, önzetlen és abszolút nőpárti, felvilágosult szerető üzemmódba. A*** láthatóan nagyon értékelte ezt, és immáron semmi sem akadályozta meg, hogy előadja a szexi, odaadó nagymacskát. Olyannyira nem, hogy jó másfél órával és három (vagy négy?) orgazmussal később Max gondos szexuálpszichiáternek álcázva magát finom simogatásokkal és csókokkal bírta elhalmozni azt a szerencsétlen, korábban erőszakosan megbecstelenített lyukat. És soha el nem múló örömöt jelentett, amikor jó negyedórányi nyalás, csókolgatás és simogatás után A*** leginkább önmagán megdöbbenve kijelentette, hogy én talán nem is vagyok férfi, hanem inkább valamiféle földönkívüli lény… akinek adott esetben még azt is megengedné, hogy a (szerencsére nem túl nagy és vastag) farkát az ő drága kis segglyukába behelyezze.
Ezen a ponton éreztem azt, hogy talán el kellene mondanom neki az igazságot, a cserebere- vagy viszonosság-alapú szex, a nyitottság, az anatómiai ismeretek, és úgy általában a szexkultúra meg az intelligencia összefüggéseiről. De mivel tél volt, hideg, és éjfél felé járt az idő, úgy gondoltam, helyesebb mosolyogva ráhagyni mindent, hallgatni, bólogatni, még egyszer megbaszni, akár gyengéden is, aztán kényelmesen aludni, mint aki jól végezte dolgát.
Az anális szex pedig majd jön – ahogy eddig is jött - azokkal, akik szeretik és igénylik, tőlem, mindkettőnk örömére.
