2007 május negyedike

 1.

Budaörs, 15.10, a távolban sötét felhők: K***, 110/E

 Alig tizenkét órával vagyunk a hajnali SMS-ek után. Vicces is volt, rémisztő is, meg izgató: E*** kiabált, sírt, végül aztán csendeset – ahogy hívtuk, és azóta is hívjuk: olyan felnőtteset – basztunk. Aztán a még kemény farkamat spermamentesre szopta, hogy visszatehessem, és velem magában alhassunk el. Kibékültünk, de engem azért csak nem hagyott nyugodni az a Kellesz, és kész! üzenet. Sosem találkoztunk korábban, egynek tűnt a flörtök közül. Akiket E*** csak rózsaszín kis pinák gyűjtőnéven emlegetett. Ő sem tudta, ahogy én sem: ez a csaj bátrabb és elszántabb. Ez képes rá, hogy üzenjen, hajnali kettőkor, tudván tudva, hogy a párommal alszom - vagy kefélek - éppen. Ez meg fogja baszatni magát. Hm.

És tessék, miért is ne? Akár itt lehet az alkalom, már ma: Tamás négy napra Londonba ment, az iroda üres. Ezt meg is írtam reggel, mintegy véletlenül, miután persze elmondtam, mennyire nem volt jó ötlet ez a hajnali üzengetés. K*** nem kért bocsánatot, helyette bejelentette, hogy akkor három után érkezik, a ház elől felhív. És meg ne próbáljam kiverni a farkamat, mielőtt ideérne!

Nem vertem ki, hadd örüljön. Háromkor azért megmostam, újra, biztos, ami biztos. Ha baszni nem is fogunk, azért még más szóba jöhet, gondoltam. Amikor pedig kiszállt a kocsiból, és az ajtóból elnéztem a maga teljes valóságában, nagyjából tudtam is, hogy ez a „valami más” lehet a maximum. Sokkal nagyobb darab volt, mint gondoltam a fotói alapján. És az a fajta széles-seggű csaj, aki mindig gondot okoz, bizonyos pózokban. És akit nagyon nehéz megbaszni akkor, amikor nem vagy éppen rettenetesen kanos. Mert túl nagy, túl erős, túl követelődző a teste.

Behívtam, kedvesen mosolyogva. Volt puszi is – közben egymáshoz értünk, csak úgy súrlódva. Ettől azért felébredt a faszom, és keményedni kezdett. Jól van, egy orál menni fog, akár kölcsönösen is. Ha kényelmesen elfekszik, az ilyen terebélyes picsa is jól nyalható. És élvezni is nagyokat szoktak a magafajták, ez korábbi tapasztalataim alapján egyértelmű volt. Kibontottam egy bort magamnak, felajánlottam egy nagyon laza sofőr-fröccsöt, vagy az ásványvizet, és a teraszt, beszélgetés céljaira. K*** nem cáfolt rá az elvárásokra: keményen és határozottan közölte, hogy ő most azért jött, hogy a magáévá tegyen. Legfeljebb egy cigit elszívhatunk, de aztán jöjjön, aminek jönnie kell. És miközben ezt elmondta, a szemembe nézve erőteljesen a mellkasomnak nyomta a hatalmas csöcseit, aprókat izegve-mozogva, hogy érezhessem a méretüket, súlyukat, keménységüket. Éreztem. És teljes nyugalommal, élvezve azt, hogy végre egy őszinte nővel beszélhetek, elmondtam, mire gondolok én, mint „lehetőségre”, hogy megkaphasson, valamilyen formában.

Megcsinálom a nagy vetítőszobát teljes hangszigeteléssel, de félhomályosra. A nagy bőrfotelt középre húzom, beleülhet, és saját szavaival elmondhatja, hogyan maszturbált hajnalban, rám gondolva, mielőtt azt a kibaszott SMS-t írta. És ha el is játssza, jól és hitelesen, és izgatóan, akkor egy-két dolgot talán megvalósíthatunk az elképzeléseiből. Én meghallgatom, figyelve a szavaira, és a pinája tocsogására. Baszni nem fogunk, mert nem kívánom – de ha szavakkal és a látvánnyal keményre varázsolta a faszomat, akkor leszophat. És ha élvezni fogom, akkor utána lágyan vagy erőszakosan szétnyalom. Esetleg kétszer: egyszer így, egyszer úgy… És ha ezalatt még mindig azt látom, hogy élvezi, és én is élvezem, akkor a végén hajlandó vagyok az ölébe, a picsájára, a csöcseire vagy az arcára spriccelni a forró gecimet, hogy aztán eldöntse: megmosakszik-e, vagy inkább elviszi emlékbe magával?

Figyelmesen nézett rám, nem szólt, csak bólogatott. Jól van, ezt szeretem. Berendeztem a szobát, aztán a félhomályban leültem a másik fotelbe, szembe vele, és hallgattam, meg néztem. Jó volt. Hiteles, izgató és valódi. Őszintén és határozottan mesélt, nem csukta be a szemét, egyenesen rám nézett, hol a tekintetemet kereste, hogy a nadrágomat nézte. Ha néha-néha el is fulladt a hangja, az nem a szégyellőségtől volt. Talán tíz percig tarthatott, amire megszabadult a ruháitól, és meredező bimbókkal, duzzadt és ázott pinával ült velem szemben. Még nem nyúlt be magának, csak a nyálát csöpögtette a melleire, és a kezét nyalogatta, amivel a nagyajkait, a combja belsejét és a dombját simogatta. Lenéztem a farkamra, és bólintottam. Szétnyithatod a lábadat, hadd lássam, kinyílik-e magától a „virágod”? Aprót nyögött, rekedten, mint aki végre megkapja az engedélyt. Nagyon nagy csend volt, csak a semmivel össze nem téveszthető édes hang hallatszott, amikor az egymástól elváló nedves nagyajkak lemondóan búcsút cuppannak egymásnak, hogy feltárják a lucskos pinavirágot. Megint bólintottam, felálltam a székből, levettem a nadrágot és a gatyát, és a tenyerembe csorgatva a számban gyűjtött nyálamat, végigsimítottam a merev farkamon, egy mozdulattal lehúzva a bőrt, és finoman megszorítva a tövénél.

Így léptem oda hozzá, ágaskodó faszommal éppen arcmagasságban. Néhány centire a szájától megálltam.

Most nyúlj be magadnak, de csak finoman, lassan! Aztán kend szét a nedvedet ezeken a gyönyörű csöcseiden. Le akarom nyalni a pinád levét a bimbókról. Aztán megkaphatod a farkamat, egy kis időre. Némán bólintott, és nagyon lassan felnyúlt magának. Amikor kihúzta a kezét, és felemelte, hogy a melleire kenje izgatottsága bizonyítékát, a leve nagy cseppekben hullott a hasára, csillogó szaggatott vonalat rajzolva a hüvelyétől a bal mellbimbóig. Éppen jó lesz így: majd ezen a vonalon haladok, felnyalva a nyomodat, amíg megtalálom a picsádat, te ribanc!, mondtam rekedten. Innentől már nem szólt semmit, csak nyögött, és feszítette a lábait, hogy azt hittem, mindjárt eltörik a combja.

Édeskés, érett illatú, a leveitől csúszós picsája volt. Olyan, amit szeretek nagyon lassan, nagyon finoman, nagyon sokáig nyalni. Megadtam magam az élvezetnek, letérdeltem és játszani kezdtem a csiklójával, meg az időközben jól megduzzadt kisajkaival. Remegés jött remegés után. Mint akit nem nyaltak ki napok, tán hetek óta. Belemosolyogtam a lüktető lukába, és azt gondoltam magamban: most megkapod, te erőszakos kis kurva!

Megkapta. Egy nagy remegés lett az egész nőből akkor, amikor a nyáltól csöpögő mutatóujjamat előzetes bejelentés nélkül, állati lassúsággal, de egy pillanatra meg nem állva feltoltam a seggébe, tövig – hogy azután ugyanolyan lassan elkezdjem kifelé húzni, a remegő záróizmaival együtt. Jó: tehát érez és élvez a segge. Remek! Abbahagytam a nyalást, éppen csak annyi időre, hogy bejelentsem, mi lesz a vége: most előbb a középső ujjamat fogom ugyanígy betolni-kihúzni, aztán körbenyalom a segge lyukát, majd egyszerre két ujjal ugyanez következik, miközben erősen szívom és lefetyelem a csiklóját. Végül újra egy ujj, bent mozogva, feszítve, élvezésig, csiklóját szívva és harapva, lefetyelve. Hevesen bólogatott, és először az akció alatt hozzám nyúlt: jobb kezével elengedte a saját combját, és hátranyúlt a tarkómhoz, a fejemet ellentmondást nem tűrően odafeszítve a pinájához. Jó. Most akkor érezheti, hogy „megkapott”. És legyen is ennyi elég, fejezzük be! Megtettem, amit beígértem: megujjaztam a seggét mutatóujjal, aztán két ujjal. Végül újra a mutatóujjal hatoltam belé, de nem húztam ki, hanem belül végigsimogattam a bejáratot, a végén a nyelvem felé tolva a húst, hogy szinte már a saját ujjamat nyaljam, nyelvem és kezem között pusztán egy forrón lüktető, vékonyra feszült izomdarabbal. Nagy, de félbemaradó nyögés volt a válasz. Levegőt sem nagyon vett, viszont a finom remegés egyre erősebb lett, és a keze összeszorult a tarkómon. Beszippantottam a csiklóját, és a számban tartva erősen nyaltam, szívtam, amíg végre felrobbant az egész teste.

Akkor megálltam, ujjamat a seggében tartva, fejemet hátrahúzva nézem. Gyönyörködtem az összehúzódó-elernyedő, lüktető pinájában, és a vele párhuzamosan kidudorodó, aztán visszahúzódó segglyukában (amelynek közepében még boldogan lüktetett az mutatóujjam). Amikor kinyitotta a szemét, és rám nézett, gyorsan lepisszegtem. Ne szólj semmit, csak arra válaszolj: akarod lenyelni, vagy fröcsköljelek inkább össze, mindenhol, ahová jut?

A testemre élvezz, te szemétláda! Nem fogsz soha megbaszni, tudom. Úgyhogy most szétkenlek magamon, hazamegyek a geciddel a testemen, belefekszem az ágyba, kibőgöm magam, aztán maszturbálok egy nagyot. És majd ha túl leszek rajtad, lezuhanyozlak!

Bólintottam, minden részvét és sajnálat nélkül. Felálltam, marokra fogott farkamat a félig kinyílt szájába toltam. Becsukta a szemét („látni sem akar most? Nem baj, csak szopjon finoman és jól, a kis erőszakos kurva!), erőteljes nyelvmozdulatokkal körkörösen nyalva szopott, miközben a kezeivel újra szétfeszítette a combjait. Önfeledten néztem, szívtam magamba a látványt és a szajha szagát. Nem kellett sok, éreztem a bizsergést néhány perc alatt. Kihúztam a lüktető faszomat, laza terpeszbe álltam, és a hasára céloztam.

Mint egy lassított felvételen, úgy láttam a forró gecimet kilövellni. Szétosztottam az anyagot, hogy jusson mindenhová: a csöcseitől az arcán át a köldökéig. Az utolsó cseppeket szinte kicsavartam és a szétnyílt pinájára cseppentettem. Aztán álltam, remegő térdekkel, és néztem, ahogyan szétkeni magán a spermát, lassú, megfontolt mozdulatokkal. Amikor végzett, szó nélkül felállt, rám se nézve belebújt a farmerbe, felhúzta a pólóját, a melltartót és a bugyit egy gombócba gyűrve berakta a táskájába.

Iszom egy pohár vizet, és megyek. Nem kell kikísérni.

Ültem a fotelben, ernyedő farkamat simogattam és csak bólintottam. Kapsz még egy puszit, te mocsok – mosolyodott el aztán mégis, és leguggolva elém, egy apró-finom puszit lehelt a makkom végére. Egy perc múlva elment, csendben behúzva a nagy vasajtót maga mögött. Sóhajtottam, aztán lehunytam a szememet, és visszapergettem az eseményeket…

     … és ekkor a látvány spermiuma belefúródott az élmény petesejtjébe:

Max megfogant.

2.

Buda, 18.30, fülledt tavaszi este: M***, 85/C

 Az órámra néztem, és úgy döntöttem, nem mosok farkat, inkább indulok. M***nak azt ígértem, hogy hat körül ott leszek, gyorsan felköszöntöm, koccintunk, és aztán jövök haza, ő meg mehet a gyerek után, vendégségbe a nővéréhez. Amikor ezt megbeszéltük, Sanyiként-exként-apaként, még így is gondoltam. De a délutáni K***-affér elgondolkodtatott egy kicsit. Valami motoszkált bennem, eléggé konkrétan és kézzelfoghatóan. Legalábbis már a Ferenciek terénél, a buszra felszállva éreztem, mint egy közelgő vihar villamos sistergését: lassan de biztosan duzzad a farkam – és amikor becsukom a szemem, már nem K*** méretes csöcseit látom, hanem az én volt feleségem rugalmas, széles bimbóudvarú melleit, ahogyan vidáman táncolnak a szemeim előtt, miközben a gazdájuk elfúló lélegzettel hörögve-nevetve vágtat a farkamon az élvezet felé. Például. Öt perc múlva már valami mást láttam: a hintaágyat a telken, a forró nyári napfényt, ami szemből tűz ránk. M*** bikiniben napozik, én állok mögötte – és hirtelen ötlettől vezérelve a teste fölött átnyúlva szétnyitom a kis ártatlan anyuci lábait, a háta mögül ölelve, a nyakába duruzsolva, hogy ne szégyenlősködjön annyira, innen látszik, hogy milyen duzzadt a pinája! Tárja csak ki a puncikáját a meleg napfénynek, hadd gyönyörködjek benne így, felülnézetből… hogy aztán megkerülve a hintaágyat, elé térdelhessek, és a nap után én is kiszívhassam őt. És így tovább: másfél évtized az mégiscsak másfél évtized, elég sok szép emlék fér bele.

Amikor beengedett a folyosóajtón, inkább elléptem mellette, egyből be az előszobába. Nézett rám, hogy mi lelt, miért nincsen puszi – hiszen kulturáltan váltunk el, jól megvagyunk, ritkábban még egy-egy jó beszélgetés alatt-után nagyon szép, immáron stressz és tét nélküli szeretkezéseket is szoktunk produkálni. Amikor behúzta az ajtót, akkor valószínűleg rá is jött a dologra, hiszen a köszönő-puszi kicsit félrecsúszott, és rögtön a száján landolt, ráadásul suta ölelkezésünk közben azonnal érezhette a duzzadt farkamat is. Elmosolyodott, azon az évődős-gecizős módján, ami annyira izgatott mindig is.

Na mi van, Apika, ennyire kanos vagy? Nevetni akartam, de helyette csak valami krákogás-szerű izére voltam képes. Bontok bort, isten éltessen, aztán menjünk ki a teraszra, hadd gyújtsak rá, jó? És hadd múljon el a merevedésem, esetleg – tettem hozzá magamban. Mint egy kulturált ex-férj, akinek szervezete nyomokban még erkölcsöt is tartalmaz.

Jó, bonts bort, a poharakat tudod, hol vannak. Csak gyorsan átöltözöm, mert én is egy perce értem haza. Így tettem: bort bontottam, tálcát, poharakat vittem a teraszra, kinyitottam a kerti székeket, tettem-vettem, előkerestem az eldugott hamutartót (ő már nem dohányzik, após és anyós meghalt, csak a nekem kell, meg néha a sógornak). Vártam, talán tényleg alig öt percet. Félig-meddig lelohadtam - és megálltam, hogy a farkamhoz nyúljak, vagy pláne hogy mondjuk belessek a fürdőszobába, ahol a ruhacsere folyt.

Aztán kijött a teraszra, csíkos pólóban, házi cicanadrágban, papucsban. Isten éltessen, boldog névnapot, koccintás, köszönöm, puszika, izé… Leült, én meg nekitámaszkodtam a korlátnak, és rágyújtottam. Aztán kérdezett valamit, amit nem értettem – annyira el voltam foglalva a nézelődéssel: melltartó nincsen, ez biztos, és bugyit sem nagyon látok a nadrág alatt. Hm. Mmmm.

Mit kérdeztél? Bocs, nem figyeltem…

Mondom baj van a „kedvessel”, hm? Meguntad a fonnyadt és apró cicikéket? – nézett rám, kezében a félig teli borospohárral mintha éppen gúnyosan üríteni készülne azt a szexuális nyomorúságomra.

Nem is tudom. De nem szoktál ilyen lenni Te sem. Pont úgy viselkedsz, mint aki heccelni akar.

Erre nem válaszolt, csak mosolygott egy olyan kiéhezett feleséges-et. Aztán a bal kezével megfogta a póló alját, őrjítően lassú mozdulattal felhúzta, hogy szabaddá váljon a jobb melle. A bimbója vagy két centisre duzzadt már addigra, és esküszöm, úgy remegett, hogy látni lehetett a félhomályban, egy méterről is! A jobb kezében lévő poharat a melléhez emelte, és megdöntötte, hogy a pohár szélén túlcsorduló vörösbor éppen a bimbójára folyjon. Nézte magát, aztán amikor a piros csík már vagy tíz centire, ívben lefutott a melle domborulatán, rám nézett.

Ha akarsz egy kemény és rugalmas cicit nyalni, tudod: nálam megteheted… 

Rendben van, ha így, akkor így. Letérdeltem elé, kivettem a poharat a kezéből, aztán a bal kezét megemeltem, hogy húzza feljebb a pólót, amíg a másik csöcse is kibukkan, a jobbot pedig kedvesen leirányítottam a nadrágomhoz. Megmarkolta és megszorította a farkamat – én pedig rábuktam azokra az ismerős-csodás melleire. Néhány szótlan percig csak nyögdécselés, lihegés, mormogás és cuppogás hallatszott. Másfél évtized ismerete és elmúlhatatlan öröme volt ebben az előjátékban: szívtam egyet a bimbóján, mire ő belemarkolt a farkamba, mire én haraptam egy finomat, mire ő nyögött egyet, mire én elemeltem a számat, hogy a nyálam megcsillanjon bimbóudvaron, mire ő felhúzta a combjait, mire én… és így tovább, szavak nélkül, egyre forróbb lihegéssel, egyre remegőbb testtel, és egyre bizonyosabban a közelgő orgazmusokat illetően.

Egyszerre megálltunk, és egymásra néztünk. Ami ezután következett, azt le lehet írni párbeszédesen is – bár mi csak a szavak töredékét használtuk a kommunikációhoz – a többi ment magától.

Egy kívülálló ezt hallotta volna, miközben nézi az eseményeket, ahogyan a szöveggel párhuzamosan meg is történnek:

- Gyere, menjünk be a fürdőszobába, megmosom a szép homlokos pinádat és a segged szűk lyukacskáját finom, meleg vízzel. Közben meg szopikázhatsz, ahogy szereted, oldalról. És utána a csempének támasztva, fél lábbal a kád szélén állva megdugom a segged lyukát, lassan és finoman. Jó lesz így?

- Majdnem jó. De nem élvezhetsz rám, hanem végignézed, hátratett kézzel, hogy hogyan élvezek a zuhannyal. És majd utána, bent az ágyban baszunk, kényelmesen.

- Részemről rendben – de akkor felveszed azt a fekete bugyit, amit kaptál tőlem régebben, a pillangósat, tudod? És rajtad is marad, végig. Abba fogok kapaszkodni, amikor hátulról szétkúrom a forró picsádat.

- Lehetséges, hogy így lesz, te állat. De az is lehet, hogy nem hagyom, hogy a seggemre élvezz, hanem még előtte megfordulok, és lenyelem azt a kis aranyos farkadat. Öklendezni akarok a végén, amíg te húzod a fejemet, és beszélsz hozzám.

- Igen, jó lesz így. De akkor sem élvezek el, csak ha le is hányod a faszomat.

- Gyakoroltam, próbáltam, de az még nem fog menni, egyelőre. Ne haragudj…

- Akkor büntetést kap a kényeskedő, prűd ribanc: megfordulsz, és hatvankilencezünk, amilyen vadul csak bírjuk. Aki elélvez, az veszít.

- Benne vagyok! Sok mindent tanultam ebben a fél évben, ne bízd el magad annyira!

- Nem érdekel: ha nyersz, legfeljebb a torkodra spriccelek, és kész. Ennyit bőven megér a dolog. Aztán majd elmeséled, hogy kikkel basztál, kiket hogyan szoptál le. Legalább könnyebben feláll majd a farkam, ha hallgatlak.

- Elmesélem, persze. És közben felülsz, én eléd ülök, szétrakom a lábamat, és nézheted a hátam mögül, hogyan simogatom magamat.

- Nézem is! És közben játszom a melleiddel, attól úgyis mindig megőrülsz. És úgyse’ bírod ki, hogy az élvezés után azonnal be ne kapd a farkamat.

- Persze, mert megőrjít, ahogy morzsolgatod a bimbómat, te édes kis állat! Meg hogy beszélsz közben. A sok bunkó, néma kúrógép után ezért olyan öröm veled baszni, ájulásig.

- Örvendek. És örömmel tölt el, hogy még mindig értékeled a számat, és amit csinálok vele. És élvezem, ahogyan izgulsz. És imádom, ahogyan szopsz. És persze rajongok a citromos-fanyar pinalevedért is.

- Akkor csókolj és basszál, ujjazz minden lyukamon, szopass meg, és közben egyfolytában beszélj hozzám!

- Csókolj, és lovagolj meg, verd a farkam keményen és szigorúan, szívj magadba, nyelj, nyögj, nevess és élvezz!

 Nos, hát ez minden, nagy vonalakban ennyi történt. Mondhatni, csupa megszokott dolog, a megszokott végkifejlettel. De valahogy mégis más volt ez…  

 … és a nemiség fertelmesen édes magzatvizében úszkálva az új Lénynek látszottak már a heréi is. Fiú lesz. Azaz férfi:

Max szépen növekedett.

3.

Rákoscsaba, 22.55, trópusi vihar: E***, 75/A

 Zötykölődöm lefelé a buszon, a megállók üresek, ülve is kapaszkodnom kell, mintha egy bikán ülnék. Szédülök egy kicsit. Ez nem is csoda: reggel ettem utoljára, azóta csak két pohár bort ittam, meg kétféle pinalevet nyaltam. Miközben rengeteg nyálat vesztettem, az izommunkáról nem megfeledkezve. Megnézem a telefont: E***, négyszer. Nyolc  előtt öt perccel, nyolckor, kilenckor és pár perce. Látom magam előtt, ahogy az első kettőnél még mosolyog. Megint kocsmázik a mocsok! Kilenckor már ráncolja a homlokát, talán eszébe jut a hajnali üzenet. Most pedig már mérges-szomorú. Gyorsan alibit szerzek, apát hívom, őt kereste-e már? Nem, még nem. Akkor szólok: most indulunk haza, eddig kocsmáztunk, este hattól! Jó. Vigyorog a vonal másik végén, és csak annyit kérdez: a M***t „felköszöntötted”? Röhögök, kínomban, és megmondom a fél-igazságot. Igen, őt is. Majd mesélek, szia, szia.

A vonaton szinte senki, forró az este, és párás. Kőbányánál kinézek: ömlik az eső! Fasza… de legalább a szédülésem múlóban. Lehunyom a szemem, mert látni akarom, mi is történt eddig ma. De nem azt látom, nem K*** még forró gecimtől csillogó csöcseit, nem is M*** lüktető segglyukát vagy lágyan hullámzó kisajkait az orrom előtt. Hanem Etát, a páromat, akivel élek. Egyszerre ott ül, velem szemben, ördögi mosoly az arcán, barna szemei játékos-mérgesen csillognak, ahogy nagyra nyitja őket, és kissé előrehajol.

Nem szól semmit, csak megfogja a kezemet, megsimogatja, dédelgeti egy darabig, aztán elengedi, és hátradől az ülésen. Kecses mozdulatokkal lerúgja a cipőit, harisnyás vékony lábait felhúzza, hogy a szoknyája alól elővillanjon valami. A bugyija helye, farkam hűséges és odaadó társa az elmúlt majdnem fél évben. A legszebb duzzadt, leveles pina, amit évek óta láttam. Amivel nem tudok betelni – apró mellek ide vagy oda. Meglódul a szédült agyam, motyogok magam elé: „Ez a pina az én vesztem, / az én kedves-nedves keresztem, / soha el nem eresztem!”

És eszembe jut a múlt vasárnap, amikor kint cigiztem a lépcsőfeljáró tetején, ő meg jött fel a kertből, metszőollóval és egy csokor virággal. Tetszem? – kérdezte, én meg csak bólintottam. Még szép.

És ehhez mit szólsz? – azzal leguggol a lépcsőre, lábait V-alakban szétterpeszti, virágcsokros kezét az bal, szabad kezét a jobb mellecskéjéhez viszi, és csak néz rám, felfelé, mosolyogva.

- Mi ez? – kérdezem, mert még nem értem teljesen.

- Csak egy pillanat, csak annyit várj, amíg megkeményedik az az édes kis farkad. Pár másodperc. Addig meg csak gondolkozz, hogy vajon tud-e ilyet bármelyik kis fiatal, rózsaszín puncid? Hm?

Persze, hogy erre elkezd keményedni a farkam, pedig lejjebb guggol, alattam, így nem látok be a szoknyája alá. Jó, hát tudom, hogy nincs rajta bugyi: meleg van, itthon vagyunk, minek? Melltartó sincsen, hiszen nem kell az sem: a pici kis keblek szabadon érzik jól magukat. És így a jó, mindkettőnknek: hányszor szoktunk ilyenkor egész napokat eljátszani az esti nagy baszásig a folyamatos előjátékozással? Főzés, pisilés, viráglocsolás, takarítás: mindegy, mikor mi van éppen: egyszerűen csak odalépek, a tenyeremet ráteszem a kőkemény seggére, a farkam öt másodperc alatt megkeményedik, ő előredől, kettőt nyög, én megemelem a finom textilt, hogy a mindig frissen borotváltnak tűnő (ezt vajon hogy csinálja?!) pinája kidudorodjék – aztán éppen csak egy cseppnyi nyálat teszek a farkamra, és máris becsusszan a helyére. Aztán vagy csak pihenünk, így, összeforrva, vagy néhány erős, máskor meg gyengéd mozdulatot teszek. És aztán megállok, és kihúzom magam, cuppantva egyet. Ő leereszti a szoknyát, én elteszem a farkamat, és tesszük a dolgunkat, mintha mi sem történt volna. És aztán megint, és megint, és megint. És mire eljön az este, és az ágyban vagyunk, vagy ahol éppen sor kerül a valódi baszásra, addigra már úgy érzem, mintha hetek óta nem lövelltem volna. És ilyenkor hatalmas, mindent beterítő zuhatagot ajándékozok neki.

Ahogy ezt végiggondolom, már áll is a farkam. Ránézek, és látom, hogy mosolyog, hogy észrevette ő is. Csak a szemével int, hogy nézzek le, és figyeljek. Nézek. Figyelek. A szemét becsukva koncentrál, a virágcsokor kicsit megremeg, aztán megjelenik egy csepp a lába között, a kövön. Aztán még egy, és még egy. Felsóhajt, megrázkódik, rám néz. Megdöbbenve, de nagyon boldogan nézek rá.

- Így csöpög a nedved, csak a gondolattól, Kedves? Bólint, én meg megfogom, magamhoz emelem és megcsókolom.

- Szeretek veled baszni. Ennyire…

- Én is Veled – mondom neki. Aztán baszunk, lihegőst, vagy lassút, vagy állatiasat, már nem emlékszem.

Kinyitom a szemem: megérkeztünk. Leszállok a vonatról, körülnézek: sehol semmi, csak a gőzölgő tócsák. Lehajtott fejjel átlépdelek a síneken. E*** ott áll, egy tócsa közepén, mezítláb, szoknyában és átázott trikóban. Bimbói merevek, mint az arca. Ez most nem a képzelet, és nem is játék. Az arca csillog, nem tudom, megázott-e, vagy sírt. A hol voltál? Kérdésre csak megrázom a fejem, és rágyújtok. Menjünk haza, mondom rekedten, késő van. Jó, megyek, mondja, de soha többé ne tedd ezt velem. Megígérem, hogy nem teszem, soha. Mit nem teszel? Hogy nem mondom el, ha mással baszok… miért, Te mi másra gondoltál?

Felnevet, keserűen, de valahogy megkönnyebbülten is. Igen, annyira szeret engem, és annyira szeret baszni velem, hogy tényleg örül, amiért végül hazajöttem, egészségesen. Még úgy is, hogy két nő illatát és nedveit cipelem magamon, szakállamon, farkamon. Nem érdekli. Engem sem érdekel.

Ahogy hazaérünk, egyből a fürdőbe megyünk. Ruhástul állunk benne, élvezzük a meleg zuhanyt. Pisilnem kell: előveszem a farkamat, de mielőtt elkezdhetném, ráhajol, és elkezdi szopni. Nem akarok a szájába pisilni, nehogy félrenyelje, ezért elhúzom a fejét. Nevet, és csak annyit mond: jól van, letisztogattalak, most már pisilhetsz, te Kurafi! Lassan elkezdem, ő leguggol, lábait szétnyitja (istenem, mint ott a lépcsőn, a múltkor, éppen úgy!), kezeivel a vizes haját rendezgeti. Lassan körbesimogatom az aranyló sugárral, jut a melleire, a hasára, a combjaira. Ahogy egyre keményedek, úgy folyik egyre lassabban, vékonyan és finoman. Aztán vége. Most ő jön: megfogja a kezemet, és a pinája alá húzza. Megsimogatom, közben az arcát csókolgatom, és a fogaimmal megharapom a pólóját, hogy lerágjam-letépjem róla. Kicsordul az ő nedve is, bele a tenyerembe. Forró és simogató, bizsergető érzés. Mire végzünk, mindketten készen állunk. Mint egy napja, hajnalban. Csak most nem veszekedtünk annyit. Mégis, egészen más lesz ez a baszás, ezt érezzük mindketten. Nekem a végtelen kielégülés és a hazatérés örömteli bizonyossága – neki talán a hit önmagában, hogy akármi is van, ér annyit a kemény segge és a lucskos pinája, mint bármilyen másik nő, vagy akár nők. A végén a Tiéd leszek, igen, édesem. A végén Te kapod a legtöbbet, a Te puha szádba élvezek bele, a Te kemény seggedet fogom megmarkolni mielőtt elélvezek, a Te füledbe hörgök utoljára ezen az őrjítő napon. És a Te tested őrizheti legtovább a spermámat. Egészen reggelig, amíg majd felébredünk az ágyban, és örömmel érezzük, hogy a faszom még mindig a helyén van, és csak egy icipicit kell helyezkednünk, aztán már folytathatjuk is a lassú, élvezetes vasárnap hajnali szeretkezést.

Jó ez így, igen. Nekem is. Jó, hogy elhiszi, és jó, hogy ezt hiszi. Minek bolygassuk azt, ami akár igaz is lehet?!

Később, mikor már elaludt, óvatosan, hogy ki ne csússzon belőle félkemény farkam, megmozdulok. Felemelem a fejem, és a beszűrődő holdfényben elnézem a hátát, a kerek seggét, az apró lábát és a selymes haját a párnán. Na igen, egy hatalmas geci vagyok, leginkább talán sírnom kellene magamon. És mégis: élvezem életem minden pillanatát. Boldog mosollyal arcomon visszabújok, átölelem, és elalszom…

… és álmomban a kócos szőke fej kibukkan a szülőcsatorna végén. Hol máshol: az a hely másik nevén a pina. Sírás helyett hangos lihegés:

Max megszületett. 

Nolámnak, szórakoztatásul, szeretettel és „csak úgy”

2011-11-12