Elöljáróban csak annyit: Maxina a tegnapi felfokozott "hogyishívják" után (virtuális karate, verbális inzultusok, építő beszélgetés majd fizikai összeolvadás de luxe) békésen elaludt hétkor. Max meg emésztgette a történteket ( a szex de luxe-ot nem nagyon kellett, inkább csak a többit...), vacsorázott, meccset nézett, és egy fél éjféli odabújást követően kívülről akár békésnek is tünhetően elmormotázott fél kilencig... Ebből kifolyólag már megszületett A Bejegyzés a kipihent, hajnalban madárcsicsergésre kávézó és alkotó Maxinától. És mit ad isten éppen azzal a címmel, amit megálmodtam az éjjel...
- Nincsen ebben semmi furcsa: ugyanarról beszélgettünk, ugyanazt a kulcsszót találtuk meg - nyugtatgat ma reggel az erkélyen, mikor kiderül a turpisság. Jó. Legyen hát így, és hagyjuk a jel-eket a picsába. Majd elbűvészkedek én a címmel, a téma ugyanaz, jó lesz az úgy is - dünnyögöm, éppen csak minimális sértettséggel. Úgy kell nekem, miért nem kelek időben...
Akkor most jöjjön mindez a másik fél szemszögéből nézve. Kiegészítésekkel, amiket csak én tudok-érzek, és némi magyarázattal. És tulajdonképpen részben válasz is ez a fejtegetés a Lia(Magnolia) által itt feldobott kérdésre, illetve szituációra, Max megismerésével & esetleges megértésével, illetve úgy általában a szexcentrikus (vagy mondjuk ki: szexfüggő) férfi cselekedeteinek, gondolatainak, lehetséges mozgatórugóinak árnyaltabb, mégis aktívan szókimondó és probléma-feltáró áttekintésével.
Átgondolva viszonylag tiszta fejjel a tegnapiakat, és természetesen az előtte történt közös tizenhat hónapunkat, valamint Max életének felnőtt szakaszát, legszívesebb a fejemet verném a falba, amiért ennyire süket és vak voltam korábban. Több okból is. Kezdjük mindjárt a kapcsolatokkal. Ami tény: nem tudok élni kapcsolat nélkül (függőség #1? meglehet...). Természetesen olyan kapcsolatról beszélek, amelyben a másik fél nő. Számomra a magány - ami, mint jól tudjuk, nem azonos az egyedülléttel! - elviselhetetlen, bármilyen rövid távról legyen is szó. Szenvedéstörténetem stációi tökéletesen rekonstruálhatóak Max történeteivel: ő tombolt, amikor én egyedül voltam - és lappangott, szunnyadt és várt, amikor éltem, kapcsolatban. Bármilyen kapcsolatban. Akár olyanban, ami "megszokott" (gyerekem anyjával tizenhat év), vagy "csak jó" volt (E***-vel az a szép kilenc hónap), akár olyanban, amiről tudtam és tudom, szerelem az, és így a lehetőség a tökéletesség elérésére, a beteljesedésre és a halálig tartó biztonságra. R*** és Maxina, kétszer másfél év - és a probléma, ami tönkretett, és ami most is tönkretehet.
A szexfüggés, valós szex idegenekkel, önértékelésemet javítandó, plusz a virtuális szex, rajongó és rám izguló nőkkel flörtölve, valamint mindezek mellett a pornó, nézése és írása, saját, ki nem mondott, meg nem élt, titkos fantáziáim, vágyaim "kezelése".
Honnan jön ez az egész? Nem az egyszerű történés itt a lényeg, azt le lehet írni, jól-rosszul... A lényeg a Miért? Megállapítani valamit, észrevenni annak a betegség-, vagy legalábbis ártó jellegét: kiindulásnak megteszi. A lényeg mégis a gyógymód, a változás, a Hogyan kezeljük? problematikája. avagy - mert ez is egy lehetőség - kezeljük-e egyáltalában? Maxina már korábban is elmondta, mi volna az, ami megfelelne nekem. Kinevettem, pedig ha jobban belegondolok, döbbenetes igazság. Döbbenetes és rémisztő, mint egy életem végéig ingyen heroint ígérő csoda utalvány. Valahogy így hangzik az "ige":
Hozd rendbe az életedet, légy anyagilag független, kellően jómódú. Állítsd helyre testedet, fékezd az öregedést, hozd formába magad. Ha ez megvan, élj úgy, ahogyan szeretnél: vesd bele magad a szexbe, önfeledten és trágár lendülettel. Szolgálj rá a Max névre: kefélj éppen csak nagykorú tiniket, akiket azután kezelj saját kurvaként, segítsd őket szex- és jólétfüggővé válni, aztán birtokold és használd mindegyiket. Kúrd meg az egész világot, az egyedülálló MILF-ektől a szüzességüket veszteni vágyó, buja kislányokon át a tisztes, de kielégítetlen családanyákig, basszál kettesben, hármasban, akárhányasban. Írj pornófilm-forgatókönyveket, rendezz privát castingokat, csípj fel félrészeg diáklányokat a péntek esti bárokban, barátnőstül, szervezz orgiákat, miközben persze folyamatosan chatelj, blogolj, fotózz, filmezz, aktívan és lankadatlanul...
Micsoda izgató és perspektivikus kép, igaz? lehet, egyeseket a hideg kirázna ettől, de Max-nak valóban, komolyan és tényleg az! És ez a legszörnyűbb az egészben... Így azután hiába "ígéri" Maxina, hogy az eddig leírtak, a beígért rengeteg munka, odafigyelés, buktató és nehézség mind semmi ahhoz képest, ami még hátravan. Hogy mennyire sok a kétely, milyen nehéz és hosszú melóra készüljünk, ő is, én is - és hogy mennyire nehéz lesz feldolgoznom a fenyegetést, Damoklész kardját a fejem felett. Azt mondom erre: sajnos lófasz, hiába "fenyegetsz". Igen, majdhogynem vicces, könnyen átléphető, földre festett mű-akadály mindez ahhoz képest, amit nekem magamnak jelent a múlt, a kísértés és a visszaesés, a lehetséges belefelejtkezés veszélye. Az, hogy tökéletes és gondolattalan, izgalom és kielégülés között billegő bódulatban töltsem hátralévő napjaimat. éppen csak a Maslow piramis legalsó szintjén körbe-körbe haladva egyre, mint egy belőtt, röfögő hörcsög, két pofára habzsolva ételt, italt, és főleg egyik pinát a másik után.
No de akkor hol van a gyömbérsör, vagy a gyömbér, vagy a sör helye - és talán most már illene rátérni arra is, mi a megoldás, a gyógymód, a labirintusból kivezető út? Kurva egyszerű: nem tudom. Nem tudtam az alkohol, nem tudtam a játékszenvedély esetében sem. És tudom, hogy nem tudnám a drogok esetében sem - ezért nem is drogoztam soha, nem is fogok.
Egy bizonyos: csinálnom kell, belső kényszerből. És a plusz egy, amire tegnap jöttem rá: nem úgy kell csinálnom, ahogy szerintem jó. Hanem úgy, ahogyan kettőnknek jó, és jónak is tűnik.
Ha én elég erősnek és elég bizonyosnak is érzem magam, hogy megigyak egy sört: az semmi. Mert Maxina számára annak a sörnek a szaga, a szokottnál picivel szélesebb mosolyom, a hirtelen megbillenés, amit nevezhetünk akár táncnak is, vagy éppen az üres üveg a spájzban egyenlő lesz egy elvonóban végződő két napos szesztúrával. És amikor csak gyömbérsört iszom, az máshonnan nézve ugyanolyan színű, állagú méreg, mint a valódi, az alkoholos társa. És nem várhatom el senkitől, hogy mellettem legyen, és minden pohárba belekóstoljon, ellenőrizzen és vigyázzon rám. Ennyit az átvitt értelemről.
Max esetében egyszerű a dolog: időnként ihatok alkoholt, játszhatok szerencsejátékot, totót, tippmixet, kaparós sorsjegyet. De nőkkel levelezni, chatelni, pláne beszélni és találkozni csakis bombabiztos, ellenőrzött körülmények között lehetséges. És nem, nem magam miatt. Hanem a kurva mondás miatt: "Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!"
Megölni nem tudom Maxot, és megtörni sem. Elaltatni nincs értelme: amikor legutóbb így tettem, feltámadása után szörnyűbb volt, mint bármikor előtte. Mit lehet akkor tenni? Együtt kell élnem vele, ha már megalkottam és annyi ideig életben tartottam. Rendes ruhába kell öltöztetni, megmosdatni kívül és belül, megtanítani hörgés helyett beszélni, zabálás helyett enni. És legfőképpen baszás helyett szeretkezni. Aztán végül - éppen ahogyan dr. B. mondta a terápián, talán az egyetlen hasznos mondatában - összefésülni Sanyival.
Szép meló ez. és számomra nehezebb bárminél, amit az életben meg kellett valaha is oldanom. Kívánjatok hozzá erőt, kitartást és sikert.
