Ha van olyan nő az ámokfutások korából, akire Max csakis teljes csodálattal, kalapot levéve tud gondolni, akkor E*** ilyen. Odaadásában páratlan, minden egyébben pedig állandóan meglepetésekre kész. Meglepetés alatt persze a közös meglepetést értem: E*** ugyanazzal a természetes döbbenettel élte meg saját gondolatait, szavait és cselekedeteit is, amilyennel Max az övéit, lett legyen szó élete első spricceléséről vagy a desszertnek felkínált sárgadinnye vaginális ízesítéséről. Egy hatalmas „Nahát…de jó!” volt az egész nő, tetőtől talpig.
Megismerkedésünk szokványosnak volt mondható. Szerelmem elveszítése után bezárkóztam új otthonom meghitt, mégis haszontalanul kellemes falai közé. Ott lapultam a muzeális kisváros belvárosi műemlékházának egyszerre legényes és művészien izgalmas padláslakásában, és közben, mint egy elkeseredett, keserűségét inkább a szex, mint az alkohol! jelszóval orvosolni kívánó erotomán pók, hálómat a külvilágba kivetve vártam a felejtésre gyakorlására alkalmas nőnemű lényekre. E*** volt a harmadik-negyedik, aki besétált ebbe a csapdába. Olyan természetességgel, ahogy minden mást is csinált az életében. Hiányzott neki a férfi, hiányzott az intellektus és az érintés varázsa. Észrevette bennem a tapasztalt és kulturált hímet, aki ugyanakkor abszolút úriember, természetesen a G.B. Shaw által oly frappánsan megfogalmazottak szerint: „Az úriember olyan vadállat, amelyik tud várni…”
Miután tisztáztuk, hogy nem férjet-feleséget keresünk, ámde kölcsönösen izgat mindkettőnket a másik lénye, virtuális kisugárzása, szellemének nyílt, kíváncsi és kalandéhes jellege, ezért találkozni fogunk, praktikusan azt is megállapítottuk, hogy egyikünk sem rendelkezik gépjárművel, máris rátérhettünk a második fokozatra. Te jobban ráérsz: gyere be Sz***-re, munka után találkozunk, megiszunk valamit, beszélgetünk. Aztán meglátjuk. Ha jól érezzük magunkat, hétvégére beszervezem anyámat, hogy vigyázzon a manómra, és elmegyek hozzád egy napra. Így is tettem, és abszolút remek estét szereztünk egymásnak. Teljes természetességgel szegtük meg az összes hülye elsőrandis szabályt. Fröccsöztünk, csókolóztunk és ruhában pettingeltünk a meghitt pincehelyiség hátsó folyosóján, a mosdók előtt - miután E*** teljes természetességgel megkérdezte, hogy nem megyek-e be vele a nőibe?, én meg mosolyogva azt mondtam, ha majd túl leszünk az első szexen, otthon, nálam, nyugodtan, és az jól sikerül, akkor később bárhol, bárhová! Nevettünk, pedig… hajszál híján így is lett. Mármint a később, a bárhol, bárhová, bármit.
Akkor végül maradt az A-terv, ő jött el hozzám, szombat délelőtt. Praktikusan, kis táskával, benne „minden, ami egy napra kell”, mondta furán sejtelmes mosollyal. Imádta a várost, imádta a házat, oda volt a lakásért. És az agglegényekre nem jellemző rendért, tisztaságért. Ahogy oda volt az ebédért, amit összedobtam, a gyertyákért, a manzárdablakokból nyíló kilátásért, a hatalmas kádért, amiben ketten is kényelmesen elfértünk, vörösborainkkal, gyertyákkal és illatos füstölőkkel körbevéve. És oda volt azért, ahogy kifejeztem tetszésemet a nyílt, lelkes és pajkos, gyermeki lényéért, ami megdöbbentő ám nagyon harmonikus kontrasztban állt démoni frizurájával, sminkjével és tekintetével. No és leginkább a viselkedésével, főleg szexuális értelemben. Amitől én, Max voltam-lettem „oda”.
Fürdés után egy kis gyümölccsel gondoltam folytatni a hosszúra nyújtott előjátékot. Előbb még törölközőkbe csavarva, aztán már teljesen meztelenül eszegettünk, hol a tányérból, hol egy-egy finomabb falatot egymás szájából, aztán testéről elorozva, felszippantva. Tömény erotika, római romlottság és felszabadult, nagyon felnőtt és nagyon pornográf élmény volt már az is, amit addig műveltünk. És akkor jött a csíkokra vágott, friss, lédús ámde kellően masszív állagú sárgadinnye. Mire a kezembe akadt az első szelet, már a matracon hevertünk, testszerte piros és sárga, nyáltól és gyümölcslétől ragadós, édes „sebekkel”. Egy huncut pillantás, és szavak nélkül is értettük egymást. E*** kissé meglepetten, de nagyon boldogan, sőt, elégedetten mosolygott, miközben egy finom sóhaj kíséretében szétnyitotta izmos combjait, felkínálva nekem és sárgadinnye-dildómnak a már amúgy is nedvesen csillogó, frissen szőrtelenített pináját.
Max szeme felcsillant, és előbb lassan cirógatta a nagyajkakat, aztán hosszanti simításokkal szétnyitva őket behatolt a kisajkak csepegően lucskos zónájába. Néhány forró és közeli rálehelés után, amelyek apró, ritmikus hullámzásokat indítottak be E*** altestén, kicsit kényelmesebb pózt vettem fel, eligazítottam időközben teljesen megkeményedett faszomat, és bal könyökre támaszkodva jobbomban a dinnyedarabbal behatoltam a párás esőerdő mélyére. Lassú betolás és kihúzás, apró csiklóütögetés és ritmikus csúszkálás a kanyonban – ezek váltogatták egymást néhány percig. Amikor már a lepedő tenyérnyi folton csillogott a sárgás nedvektől, és E*** csípője visszafoghatatlanul ágaskodott, egyre csak nyomulva a néha el-eltávolodó édes műfarok felé, eljött a pillanat, hogy váltsak. Az utolsó behatoláskor a szokottnál is mélyebbre nyomtam a gyümölcsöt, és bent is tartottam. Ebben az állapotban megigazítottam a csípőjénél fogva, aztán rekedtes hangon közöltem, hogy eljött az evés ideje. Lábai közé fúrtam a fejem, és mint egy hetek óta éhező disznó, fröcsögve-röfögve kezdtem harapdálni a dinnye kilógó végét, csámcsogtam és hörögtem, miközben egyre szívtam, szoptam a gyümölcsöt, de vele együtt az ölelő pinát is, csiklóstul, mindenestül. Nem tudom, mennyi idő lehetett, talán egy-két perc, és a gyümölcs elfogyott, csak néhány nyáltól csillogó darabka maradt a combok belső felén és a vénuszdomb pihés tetején. Ezeket lassan és élvezettel felszippantottam, két kézzel megragadtam a remegő combokat, és egy utolsó lendülettel egyszerűen szólva a fejemre húztam E***-t, a pinájánál fogva. Azt hiszem, ekkor vettem utoljára levegőt, a következő néhány másodperből csak az eszeveszett nyelvcsapdosásra, a kölcsönös nyögésekre és rángatózásra emlékszem. Nem lehetett több húsz másodpercnél, amikor fejemet szétbonthatatlan satuba fogta a lábaival, és három óriási nyögéssel elélvezett. Nem mozdultam (nem is tudtam volna…), csak gyönyörködtem a rezgő húsban, és a vulkánkitörésre emlékeztető látványban, ahogyan a barackos-nyálas pinaleves forró lávaként folyt a combjain lefelé.
Neked is ízlett, ugye? Költői kérdés volt, de valahogy olyan jól esett hallani a választ. Még sohasem élveztem így, azt hiszem… Max legfinomabb mosolyát vettem elő, miközben fészkelődni kezdtem, gondolatban már a következő menetre készülődve. Magam sem tudom már, miért, honnan jött az elhatározás, de valahogy annyira tetszett kívülről nézni a vonaglását, hogy úgy döntöttem, mielőtt a leghagyományosabb módon belé hatolnék, legalább egyszer, de inkább többször elélveztetem, hogy újra láthassam-hallhassam a hörgéseit. Egymás mellett fekve apró, játékos simogatásokkal kezdtem, közben pedig beszéltem és beszéltem, kommentáltam azt, ami volt, és célozgattam arra, ami jön. E*** csukott szemmel mosolygott, és láthatóan nagyon élvezte mindazt, ami történt, és várta, ami történni fog. Persze konkrétan egyikünk sem tudta, milyen élmény, milyen közös és önkéntelen meglepetés az, amit tartogatunk egymásnak. A nyögdécselős és fészkelődős ujjazás közben éppen azon voltam, hogy új pozíciót vegyek fel, és óvatosan kipuhatoljam, vajon kívánná-e a rugalmas, fénylő és duzzadt picsája az egész jobb kezemet, csuklóig, amikor mellé térdelve megütött a felismerés. Nem szólt, de elkerekedett szeme és pillanatnyi megállása jelezte, hogy valami van a levegőben. Lenyúlt a kezemig, a csuklómnál fogva kijjebb húzott magából, aztán a középső ujjamat egyedül vezette be a hüvelyébe, mintha csak a kedvenc vibrátora lennék, és egyedül próbálgatná otthon, hogy mi a legkellemesebb pozíció. Amikor bent voltam, elengedett, és a szemembe nézve annyit mondott: Így a legjobb… Csináld még így, jó? Talán fél perc kellett, amíg rátaláltam a ritmusra, és megtapintottam a hüvely belső falán a duzzanatot. Villámcsapásként ért az örömteli felismerés. Azonnal a tudomásom szerint leghatásosabb fogásra váltottam, miközben a vér kellemes dorombolását éreztem a félkemény vesszőmben. Elkezdtem határozottan és erőteljesen ujjazni, és néhány perc múlva meg is hallottam a semmivel össze nem téveszthető bugyborékoló hangot. Szinte eszemet vesztve ujjaztam tovább, ellenállhatatlanul és erősen, egyre gyorsuló ütemben. Egy tétova pillanatra E*** kinyitotta a szemét, és mintha meg akart volna állni – de azután visszahanyatlott, a felmarkolt lepedőt a szájába harapta, és sikoltozva dobálni kezdte a csípőjét. Még három erőteljes simítás, még kettő, még egy – és aztán kirántottam a kezemet a vonagló, fröcskölő pinájából. Arcomat a hasára fektetve élveztem a hullámzást és az izmok játékát a bőre alatt, miközben kezemmel a kispriccelő édeskés váladékot próbáltam felfogni, hogy aztán egyik felét üdvözült mosollyal lenyalogassam, másik felét pedig magunkra kenjem, mint az őserdei indiánok a vért, vagy a színes festékeket egy rituális törzsi szertartás során. E*** volt a harmadik nő, aki spriccelt a kezeim között, és a második, aki velem élte át először életében ezt az élményt. Ez utóbbit onnan tudom, hogy az orgazmus elmúltával elkerekedett szemeivel nézett rám, miközben csak annyit kérdezett halkan, hogy Ez mi volt? Hallod?! Mi volt ez, te jó isten?! Kell-e mondanom, Max számára ezek azok a pillanatok, amiket kevés másikra cserélne el… Szelíden mellé feküdtem, és elmagyaráztam a dolgok állását, körülbelül úgy, mint szerető és büszke anyuka a menstruáció mibenlétét sarjadó kamasz lányának. E*** tűnődve, időnként szólásra nyíló szájjal hallgatott, néha megcsóválta a fejét, mint aki még most sem hiszi el, mi történt vele, és mondana valamit, de maga sem tudja, mi is az. Aztán átöleltük egymást, és a lucskos matracot kissé rendbe rakva összebújtunk, hogy pihenjünk egyet.
Néhány percnyi halk és határtalanul békés közös szuszogás után egyszer csak habitusához képest meglepő gyorsasággal megfordult, és mosolygós szemmel, de szigorú, szinte vádló hangon annyit mondott: Mocsok vagy, tudod? Egyrészt meg fogsz őrjíteni, másrészt utána itt fogsz hagyni, egyedül. Mielőtt bármit válaszolhattam volna, felemelte a kezét és csendre intett. Ne szólj semmit, nem azért mondtam. És különben is: már a legelején tisztáztuk, mi van, mi lesz. Csak nem tudtam, hogy ilyen jó lesz, és ennyire fogom sajnálni, mikor majd vége. Aztán a szája is elkezdett mosolyogni végre, amikor hozzá tette: De azért ne aggódj: amíg tart, addig igenis élvezni fogom minden pillanatát. És te is, te Mocskos Kéjenc és Kínzómester!
Max pedig – hát mi mást is tehettem volna, igaz? – mosolygott és bólogatott.
Még kétszer találkoztunk hétvégi nedvcserés kínzás és kielégítés céljából, aztán valóban ott kellett hagynom őt is, és életemnek ezt az érzelmekben talán nem túl dús, a külső szemlélő által talán nem igazán felemelőnek látszó, ámde annál több testi örömöt és izgalmas kalandot hozó szakaszát.
Update: Egyszer még bizonyosan találkozunk, hiszen az utolsó alkalommal kölcsönadott könyvről nem szívesen mondanék le. Már csak a poén miatt sem: E*** a messzi Sz***ről egy erős tízessel fiatalabb nálam – a Cormack McCarthy könyv pedig mi más lenne, mint a „Nem vénnek való vidék”…
