Szeretem. Szeretem a nőt. Minden részét.

Szeretek érinteni, simogatni, bújni, dörgölőzni. Szeretek legelni, mint egy Illatos Kert-ben: bimbókat és virágokat találni, rájuk szuszogni, rájuk lehelni, nyelvemmel simogatni, körbenyalni, lefetyelni. Fülkagylót és cimpát, piciny melleket és markomnál nagyobb csöcsöket beszippantani, ujjaimmal a bimbókon végighárfázni, a gerinc völgyében a pinakagylót felkutatni, a combok belsején a legfinomabb bőrt borostás arcommal dörgölni. Szeretem a vulva virágát meleg leheletemmel izzítani, puszit cuppantani és nyelvem hegyével éppen csak érinteni - és szeretem szopni és szívni, lefetyelni és megenni.

Szeretek szeretkezni a nővel. És szeretek baszni, kefélni, kúrni és dugni, egymás után, egyszerre, mindig, amikor csak kedvünk tartja. Szeretem, ha a hátán fekszik, lábait felhúzza és úgy szippant magába, és szeretem, ha oldalról ölelhetem, farkamra húzva, szorítva, dobálva. Szeretem, ha magamra emelhetem, ha a kemény faszomba ültethetem, ha hátulról, felemelt, remegő és lucskos pinájába hatolhatok, felnyársalva és döngölve, lassan vagy őrült vágtában tolva, tépve, lökve. Szeretek térdelve, guggolva, állva és ülve, ágyon, széken, asztalon és kanapén, fűben és vízben, zuhany alatt vagy felöltözve az autóban, vonaton, erdőben és kapualjban.

Szeretem, ha hozzám ér, ha csak súrol, meztelen bőrével, vagy ha csókol, simogat és ölel. Szeretem, ha gátlástalanul ragadja meg a farkamat, és veri, szorítja, tépi. Szeretem, ha elpirul és körbenéz, amikor remegő kézzel a nadrágomba nyúl. Szeretem, ha alig hallható cuppanással szippantja be, nyalja végig a meredező farkamat. Szeretem, ha homlokhorpadásig szívja, ha öklendezik, csorgó nyállal és fuldokolva, mégis még beljebb és még mélyebbre húzva, szipantva magába engem, a faszomnál fogva.

Szeretem mindezt tenni a nővel, és szeretem ha mindezt teszi velem a nő. És szeretem mindezeket tenni és átélni több nővel, egymás után vagy egyszerre, sokszor, szenvedélyesen és őrülten, izgatottan és hörögve, lazán és játékosan. Szeretem a nyögést, a lihegést, a sírást, a sikítást, a nevetést. Szeretem a káromkodást és az imát, egymás után vagy egyszerre.

Ilyen vagyok. És örülök, hogy ilyen vagyok. Nem tudok szebbet, jobbat elképzelni, mint az, amt itt leírtam - no és az a rengeteg minden más, amit most hely és idő hiányában nem írtam le.

Csak egy valami van, ami mindezeknél jobb. Igen, a szerelem. Amikor mindezt azzal teszem, akibe szerelmes vagyok, és amikor mindezt az teszi velem, aki szerelmes belém. Ezek a pillanatok feledtetnek el mindent, ezek az élet igazi, legnagyobb pillanatai.

Éppen olyanok, mint az az óra, ami ezt az írást megelőzte. Az egyszerű összebújásnak induló őrület. A lucskos-mocskos szent összetartozás. Ami után az ember nem is tehet mást, mint felkel, megcsókolja és betakargatja az alvó szerelmét, aztán nekiül, és megírja (megpróbálja, legalább...) azt, amit érez. Mert lehetetlen, hogy ne legyen nyoma annak a csodának, amiben vagyok, vagyunk.

Örülök, hogy élek, és örülök, hogy Maxina is él. És a legjobban annak örülök, hogy ismerjük egymást. Mert ami a lényegen túl van, az bármlyen sötét és fenyegető rossznak tűnik néha, attól még bizony nem egyéb, mint lényegtelen apróság, megoldandó probléma, leküzdhető kihívás, szórakoztató feladvány...