Lebegni tanítottam Maxinát, akkor történt ez. Már hónapok óta jártunk a nudira, én gyerekkorom után újra, ő először. Most, nem is olyan régen mondta el, mennyire szereti ezt, mennyire a boldogság szinonímája a délegyházán együtt töltött idő. Hallgattam, bólogattam, aztán azt találtam mondani, hogy lehet, én vagyok az ő naturista strandja. Mert szinte minden elem, ami ott van, külön-külön félelmetes, frusztráló, nemszeretem-élmény, önmagában. A víz, ami nedves és barátságtalan. A napfény, ami erős és égető. A meztelenség, ami nem más, mint idegen VN-ek, és az ő csöcseik, kitéve engem, Max-et a csábításnak. Összességében mégis a boldogság.
És így van ez velem is, talán. Nem vagyok jóképű, nem vagyok jómódú, ellenben aktív és gátlástalan pinabubusként csábítom el őt. Állandóan problémázom, lelkizek, szexezek és elégedetlenkedem. Nekem semmi se jó. És stírölöm a csajokat, csöcsöstül. És lehetetlen, hogy megváltozzak, lehetetlen bízni bennem, és csak egy dologban lehet teljesen biztos: én azonnal szólok, ha nem megy vele. És mindezen dolgok ellenére élünk, szeretjük egymást és boldogok vagyunk.
Na jó, ez kitérő volt. Szóval, lebegni tanítottam, mert azt mindenki tud. Persze ő nem, ő a kivétel. (majd meglátjuk!). Amikor már elég volt aznapra, kifeküdtünk a bokáig érő vízbe. Imádom, amikor a farkam lágyan himbálózik, felül néha borzongok a széltől, alul meg melegít a víz, miközben a kavicsok kellemesen dörgölik a seggemet. És közben nézem a csajokat, beleértve Maxinát is. Az ő bőre is libabőrös lesz időnként, az édes kis mazsolácska-mellbimbója kemény, olyan kislányosan dacos olyankor. A frissen borotvált pinája meg amúgy is közönségvonzó attrakció a parton - még ha ő úgy is tesz, mintha nem venné észre... Beszélgetünk, egy közös ismerős és a nőkhöz való viszony a téma. Közös ismerős, hm... de szépen fogalmazok: egyszer találkoztunk hármasban, és igazából csak azt tudom, amit Maxina elmesél róla és a csajokról. No meg azt: ő az egyetlen, akivel Maxina kefélt, amióta velem van. Elhagyatottságból és bosszúból. Hm... Szóval B*** több lyukra golfozik, és időnként ráfarag erre. Én meg elmondom, hogy bizony én is szívesen élnék így, ha...
Ha - micsoda?
Ha olyan lehetnék, mint B***. Megfelelő egzisztencia, külső, szabadság és kedv. De én bizony másképpen csinálnám, sokkal jobban!
Maxina elereszti a füle mellett a lényegtelent, és lecsap a lényegre:
Honnan tudod, hogy nem AZ volna az igazi életed? Sőt, hogy ez, ami most van, ez csak megalkuvás?
Akkor nem tudtam meggyőzni arról, hogy miért a saját szabadságom a legfontosabb, miért választom őt, és azt, ami ezzel együtt jár. Úgy is mondhatnám, összevesztünk. Előfutára volt ez a kicsit későbbi nagycsöcsű, kopasz biciklista nőnek, és aztán a liftes-csaj-afférnak. Még később Csöcsös A***-nak és az én árulásomnak, majd a terápiának. És ezzel már itt is vagyunk, a mában. Vagyis a tegnapban, amikor végre lehullottak a fátylak magunkról. Azt hiszem, most már érti és érzi a lényeget.
Nem beszéltem eddig a félelemről - mondhatja a figyelmes olvasó. Nem, valóban. Most jön: én nem akarok félelemmel élni, bár igen, tudom: jobb félni, mint megijedni. Ez van. Maxina szerint persze állandóan félelemben élek, az apró-cseprő dolgokban is. Azonban én azokat a dolgaimat előrelátásnak, preventív fantáziának nevezem. A félelem más. Szorongás, például amiatt, hogy amire vágyom, az összhangban van-e azzal, amit a Szerelmem el tud fogadni, meg tud érteni? Ha nem tudom a választ, tehetem azt, hogy B*** módjára - de nála sokkal ügyesebben! - élek. Hétfő és szerda X., kedd és csütörtök Y., van egy pihenőnap ivással/haverokkal, van egy gyereknap, és marad így is idő az új és régebbi, nosztalgia és friss hús pinákra. Aztán minden dől és borul, ha egy új pinában átszakad a gát, sírni kezd, amikor szeretkezésnek érzi a kefélést, vagy éppen megérti, hogy ez csak egy kefélés, és nem is lesz más soha. Szar ügy, nem kell. Aztán élhetnék úgy is, hogy csak azt osztom meg Maxinával, ami elviselhető, rá tartozó, elfogadható. Bábozhatok, jelmezbálozhatok, színészkedhetek - és közben kúrogathatom a biciklis nagycsöcsűt, a liftes szomszédlányt, meg a fél világot. "Titokban"... félve és frusztrálva... Még szarabb ügy, pláne nem kell. És lehet úgy is, ahogy most csinálom, csináljuk. Sőt: szerintem csak így lehet. Félelem nélkül, néha megijedve, néha kétségbe esve, tombolva és konfrontálódva. De szabadon, szeretve, teljességben.
Lebegve.
