(hosszú szünet után egy hosszú bejegyzés - azért Tolkien stílusánál próbálok szikárabb és pörgősebb lenni)

Megy, zajlik, és főleg halad is a terápia, gőzerővel. Jelenleg ott tartunk, hogy szeretnénk megtalálni az okát annak, amiért Max szétválasztotta a szexust és az emóciókat, még valamikor a prepubertás korban, talán egy, talán több trauma hatására. Jól van, keresgéljünk, turkáljunk hát: hiszen én magam is ezt akarom, leginkább akkor, ha ezzel még közelebb jutunk egymáshoz Maxinával.

Amíg eljön az igazság pillanata, addig is elmesélem újra a Szerelem és a Pina történetét. Nem bonyolult, talán még az is megértheti, aki sosem volt szerelmes, és az is, aki sosem tudott önfeledten, állat módjára baszni. (persze akinek mindkettőben volt már része, az sokkal jobban érti majd. És akivel megesett a csoda, és egyszerre élte át a két eseményt, az talán bele is borzong a sorsközösség élményébe. Őt külön üdvözlöm...)

Tizenéves koromban roppant hamar és nagyon tényszerűen, mondhatni tudományos alapossággal világosultam fel. Pedig még nem volt internet, rajta ingyenesen elérhető végtelen mennyiségű pornó-rontással. Mondok mást: még pornó sem volt, legalábbis hozzáférhető, legális pornó, olyan, amit egy középosztálybeli család sarjaként "megengedhettem" volna magamnak. Helyette ami volt: felvilágosult és szabadelvű szülő (apa), komoly szépirodalmi háttér: a polcon a szakirodalom jó fél méternyit tett ki, O történetétől a Tizenegyezer vesszőn át de Sade emlékirataiig, nem számolva a művészeti polcon fellelhető rajzos-képes kiegészítéseket, Barcsay Művészeti anatómiájától az év legjobb magyar aktfotóinak gyűjteményes albumáig..., fantázia, és az intim szféra biztonsága: igen, mert Maxnak VOLT gyerekszobája!, így volt hová rejtenie magát és az éppen használt segédeszközeit, kellékeit. Tehát azokban a szex- és pornóínséges nyolcvanas években ez a sok lehetőség és adottság együtt azt eredményezte, hogy életem első maszturbálásához csak és kizárólag jó emlékek társultak. Olyan ez, mint a lányoknál a szüzesség elvesztése. Ha jól sikerül, vagy legalább nem rettenetesen frusztráló, fájdalmas aktus, akkor bizony valószínű, hogy nem lesz megállás a szexus élvezetében.*

Ámde nem volt sehol a Szerelem! Ami volt, az pusztán az axióma szintjén létezett, miszerint a tökéletes szexuális élmény nélkülözhetetlen kelléke a mély emocionális érintettség. Ergo ha kamaszgyerekként valakire gondolok, miközben masszírozom a farkamat, hogy aztán némi húzogatás és rángatás után megszerezzem magamnak a testi kielégülés örömét, akkor akire éppen gondolok, abba szerelmesnek kellene lennem. Legalábbis a szakirodalom szerint. Hm... mai fejjel már csak röhögni - vagy sírni, nézőpont kérdése - tudnék akkori naivitásomon. Tagadni azonban felesleges. Mert akkoriban "szerelmes voltam" egyfolytában! Szinte mindegyik lányba az osztályból, annak függvényében, hogy mikor kezdett fejlődni a cicijük, és mikor érte el a rágondolási-merevedési-beleszerelmesedési ingerküszöbömet. És természetesen a tanárnénik nagy részébe ugyanígy. Az úttörőmozgalom középiskolás KISZ-tag csajokkal ajándékozott meg, a sportpályák és -táborok apró ruhákba öltözött feszes-sportos fenekekkel, peckesen és ruganyosan ugráló tinimellekkel és zuhanyzói leskelődésekkel. A nyári strandok és tópartok harmincas-negyvenes érett asszonyokkal. A színész-szakkör mély szembenézésekkel és vibráló testi érintésekkel. A televízió kilesett felnőtt-műsorokkal, a korabeli újságok közül némelyik fedetlen mellbimbókkal, sőt, időnként már - persze szigorúan erkölcsös, természetesen szőrös... - pinával is. És mindezeket az ajándékokat kuckómba húzódva nyugodtan-izgatottan feldolgoztam. Rendszereztem, képeket vagdostam és ragasztottam, rajzoltam és írtam kamaszos szexnaplómba. Egyszerűen szólva olyan voltam, mint Éhenkórász Joe: nem tudtam, de nem is akartam betelni a Hús örömével.   

Eltelt jó negyed század így, ebben az állapotban. Volt benne a viharos kamaszkor után a számtalan kaland mellett (előtt, után, közben) egy db menyasszony, egy db feleség, egy db szerető. És mindegyikkel a valami hiányzik érzése. Mert tagadhatatlanul voltak érzelmek, voltak gyönyörű és meghitt pillanatok, valamint természetesen máig ágyékot bizsergető aktusok, mégsem volt nevezhető egyik sem valódi szerelmeskedésnek. Úgy legalábbis nem, ahogy ezt ma látom. Túl az első szerelmen, nyakig benne a másodikban.

Hiányérzetem van-e? Van is, meg nincs is. Van, mert sokkal többet megengedhettem volna magamnak, ha az első pilanattól tudom, mit keresek, és szabadságomat soha fel nem adva kerestem volna, amíg csak meg nem találjuk egymást. És amikor eljön a pillanat, nyugodtan és tapasztaltan mondhattam volna: ez az, erre vártam! És túl minden kalandon egyszerűen élvezni fogom azt, amit megleltem, életem végéig. És közben nincs hiányérzetem, mert ma már tudom: semmi sem volt véletlenül, semmi sem volt céltalan, és semmit sem lehetett volna siettetni. Jó volt minden úgy, ahogy volt. Az elmaradt szerelmeskedések bepótlásra kerültek, és kerülnek most is. A szerelemtelen pinák pedig kellettek ahhoz, hogy érezzem és értsem a különbséget. Hogy felismerjem azt a másik helyet, ahol élni akarok, nem Szerelemországban, nem is Pinaföldjén, hanem valahol a nagy és végtelen Boldogság unióban, melynek a fent említett vidékek teljes jogú, útlevél nélkül látogatható társult tagállamai...

Persze, küzdeni kell, ez most már nem vitás. Amennyire nem lehet, mert nem érdemes "csak szex" alapon működni, ugyanannyire lehetetlen és téves felfogás a "csak szerelem kell, a többi meg adja magát". Erről szól a most. Szerelmeskedéssel, baszással, keféléssel és intim összebújásokkal. Meghitt mélytorkozásokkal és közös kurvázásokkal. Szívmelengető kirándulásokkal és együtt-főzésekkel. Szexmozi-látogatásokkal és többes szexszel. Gyermekneveléssel, családi születésnapi partikkal és mellbimbócsipesz vásárlással. Házilekvárkészítés közbeni gasztronómiai csipkelődésekkel és naturista strandi csöcsosztályozással. Scrabble-játékkal és pornófilmnézéssel. Szépirodalommal és szexblogírással. És folytathatnám akármeddig. Csak egy a lényeg: folytassam is, folytassuk is, lehetőleg valóban akármeddig.

Végezetül pedig egy ígéret, a több lucsokra vágyóknak: Max következő megszólalása egy sokkal testiség-központúbb bejegyzés lesz. A régebben megígért írás, arról, hogy hogyan, mikor, milyen körülmények között született meg a figura. Kis türelmet kérek csak, amíg az eredeti változat neveit átjavítom... :-)


* nagyon kíváncsi vagyok persze Maxina véleményére ugyanerről. Talán a közös terápián, talán itt... majd meglátjuk.


Max, okt. 24-én