I. Max:

A Doboz
(avagy a Love-Box*)
Szombaton kirándultunk, a Szigetre, Valódinőmmel. Négyesben mentünk, vittük Babát és a Dobozt. Remek idő volt, már a villamoson majd elolvadtunk. A melegben le is lassultunk, így lehetett, hogy a Dobozt majdnem a hatoson felejtettük. Baba szerencsére nem forgott veszélyben: ő a hátzsákomban utazott, piknikszendvicsek, víz, naptej és takaró társaságában.

Már a lejárónál nagyon klasszul éreztük magunkat: zenészek egymás után, harmónika, gitár, vattacukor-illat és fiatal lányok meg fiúk, szinte ruhátlan, madárcsicsergés és vízcsobogás, kacsák a Dunán, görkorisok és csilingelő biciklisek, csilingelő kacagások mindenütt.

Találtunk egy napos-füves helyet, leraktam a pokrócot és a hátizsákot. A pokróc mellé a Dobozt, a tetejére Babát, hadd napozzon. Mi is napoztunk, meg piknikeztünk, beszélgettünk, cigiztünk, ölelkeztünk - aztán elölről újra ugyanezt. Mint a kottában: Al capo da Fine". Nagyszerű volt, bensőséges, meleg, szerelmes... már-már szentimentális. Élveztük az életet, ami olyan volt ott és akkor, mintha egy Queneau- vagy egy Vian-regény szereplői elevenedtek volna meg: Valódinő, Szalonperverz, Baba és a Doboz.

Itt kell elmondanom, hogy Babát én szereztem a nőmnek. Megláttam és beleszerettem, egy szempillantás alatt. Először a hátsóját néztem meg, és már akkor rettenetesen felizgultam tőle: az utolsó előtti lapján Buzatti édes-gyötrelmes regényét hirdette, mint egy "ha engem szeretsz, Őt is biztos szeretni fogod" regényt. Őt pedig szerettem, szeretem. És úgy éreztem, Babára Valódinőnek is szüksége van. És Buzattira is (de ő már megvan, könyvtáram mélyén várja az újra felfedezést).

Dobozt aznap délután vettem magamhoz, majdnem egy évnyi távollét után. Türelmesen várt, zokszó nélkül, ahogyan a szótlan, szerelmes kurva öregszik meg a tengerész távollétében, mindig csak várva. Életem egy darabja az Ő titka - amit mostanra már megosztottam Valódinővel. Vagyis helyesebb úgy mondani, hogy megosztottam azt, ami annak a másik életnek a kézzel is megfogható, fel- és kipróbálható, egyszerre végletesen megható és mélységesen undorító "kincse". Vagy szemete.

Amikor elkezdett hűlni a levegő, elfogyott a szendvics, az alma és majdnem a víz is, akkor szedelőzködni kezdtünk. Mivel a táskám tartalmát nagyrészt kiettük-kiittuk, úgy éreztem, van már hely elég, hogy a kincseket(szemetet) bepakoljam, a Dobozt pedig hűtlenül és aljas módon, ahogy csak egy kurvát lehet büntetlenül megalázni, egyszerűen a szemetesbe dobjam. Sőt, ne is én dobjam, hanem Valódinőmmel dobassam oda! Így is tettem, tettünk. És immáron csak hármasban indultunk vissza a Szigetről: Valódinőm, Baba és Én.

A csodálatosság pedig hazáig fokozódott, hogy azután otthon eddig elképzelhetetlen örömökbe és meghittségbe csapjon át. Nem kellett sok – mert nincsenek nagy igényeink! Inkább bizarrak, azt mondanám...-, csak ami éppen útközben adódott: néhány szelet torta, amit majd este és másnap reggel a teraszon, napsütésben vagy balzsamos esti szellőben elfogyasztunk, kávéval vagy gyertyafény mellett, meg néhány apró finom falatka, a belvárosi andalgás mellé. És persze a szokásos alapok: Szerelem, Bizalom, Vágy. Agy, lélek és test, sosemvolt-mindiglesz harmóniában.

Ilyen volt hát az idilli jelenet, a Dobozhoz való visszatérésem és a Doboztól való megszabadulásom napja.

Semmiség, érthetetlen, személyes és kitérdekel?-írás ez, igen. De ha már végigolvastad, és furdal a kíváncsiság, meg elkezdenél mérgelődni az elpazarolt idő miatt, hát tessék, legyen szaftos a vége, elmondom, mi volt a Dobozban - ami nem igazi Szerelem-Doboz, inkább amolyan emlékszoba, a jó öreg baszó-macsó Max Hardcore lucska-mocska.

Tehát volt ott - és van most máshol, életünkben-múltunkban-jövőnkben - három részes péniszgyűrű, mosószer- és más-illatú fehérneműk, jó kislánynak puncipumpa, rossz kislánynak ostorka, síkosítók és vágykeltők, cseppben bevehetők és egyben betehetők. Csupa hetedik szobába való limlom. Ijesztők és izgatók, kettő in egy.

De senki se' aggódjon: az éléS. csodálatos, Valódi és szerelmetes. A Szigeten is, a Loveboxon is, Dobozzal és anélkül is.

Így megy ez...


2012. március