Volt egy csúcsélmény-pillanata a tegnapi beszélgetésnek, a már leírt hökkentő monológ mellett. Felkerült a táblára a szeretlek szó, középre, pirossal. Hogy azután G. alá írja a következőt: mert szükségem van Rád! Mosolyogtam kívülről nézve, mint egy hülyegyerek - miközben belülről majd szétfeszített valami furcsa boldogság-szerű érzés. Hogy tudom, hogy érzem, hogy értem. Oda is súgtam Maxinának, vajon emlékszik-e már most egy korábbi beszélgetésünkre, és tudja-e, mi következik? Nem tudta, de figyelt. Én meg mosolyogtam, rá, G.-ra és a többiekre, akik várták, mi is fog ebből kisülni.

Mi más, mint a lényeg. Amit bár lehet úgy is nézni: csak játék a szavakkal... mondom, lehet de nem érdemes. Írjuk tehát fel, jegyezzük meg, aztán "tanuljuk", "tudjuk" és "érezzük". Csak a sorrenden kell picit változtatni, és a szeretlek fölé írni ezt:

Szükségem van rád, mert...

...mert szeretlek.

A baszás pedig úgy jön ide, hogy annak idején, amikor a vágyakozás, vagy annak hiánya, hiányánakérzése volt terítéken, úgy próbáltam Maxinával megértetni, milyenek is vagyunk egymásnak éntőlem nézve, hogy efféle profán változatban szedtem elő a mondatot:

Nem pusztán arról van szó, hogy "azért szeretlek, mert olyan jókat baszunk együtt". Hanem bizony "azért baszunk annyira jókat, mert szeretlek."

Játék, a szavakkal? Ugye érzitek, mennyire nem?