/provokatív gyónás, istenkáromlás és (ön)kínzó kérdések, gátlástalanul/

Nem szép és nemes írás következik alant - cserébe viszont gusztustalan, agresszív, fallokrata és szemét. Mégis, kötelező. Tegnap esti intim beszélgetésünk erősített meg végleg abban az elhatározásban, hogy nem halogathatom tovább a már annyiszor ígért állásfoglalást kövér nők vs jó(?)magam ügyben. Bárha a hideg kirázott már attól is, hogy a téma említésekor gondolatban éppen csak végigfutottam negatív toplistám első három helyezettjén, és a velük töltött órákon*, mégsem rettenhetek vissza. És hiába is a tudat, hogy eddigi írásaim közül a legforróbb, vélhetően a legtöbb reakciót kiváltó következik alant: ez sem lehet mentség. És nincs visszakozás annak ellenére sem, hogy az eddigi esetleges szimpátia, melyet néhány olvasóban (talán) kelthettem, igen könnyen fordulhat majd fintorgó és fejcsóváló feminista lenézésbe, vagy akár dühödt haragba - és még csak nem is kizárólag a kelleténél magasabb BMI index-szel rendelkező női olvasók részéről...

Mindegy. Az igazság bár fájhat, sérthet és nehéz lehet, mindig megérdemli, hogy napvilágra kerüljön. Ráadásul a mögöttes kérdés sokkal izgatóbb számomra, így bőven megér minden majdani kritikát és rosszallást a poszt, feltéve, hogy ezen a rögös úton haladva valóban és végérvényesen megtudhatom, mi vonzza a túlsúlyos nőstény egyedeket Max irányába - és mi a magyarázata annak, hogy Max a legtöbb efféle vonzalomnak minden józan észérv és korábbi rossz tapasztalat ellenében hajlamos újra és újra engedni?

Először azonban meg kellene próbálni tisztázni az alapokat, elkerülendő a további félreértések lehetőségét, és az azokból fakadó esetleges túlzott népharagot. Nem utolsó sorban azért is, mert már a várható jogos kritikák és felháborodások száma is bőven elegendőnek tűnik - minek még plusz terheket is a nyakunkba venni, ugyebár?!

A saját meghatározás (mondhatni a Maxióma) szerint elfogadhatatlanul és megbaszhatatlanul kövér és hájas az a nőszemély, akit Max legalább egy órányi előjáték és/vagy minimum egy üveg száraz vörösbor vagy azzal egyenértékű alkohol elfogyasztása, és/vagy legalább fél órányi közös pornófilmnézés után sem képes a hagyományos koitusz örömében részesíteni, egyszerűen péniszének az aktusra való teljes alkalmatlansága miatt. Ebbe a kategóriába szerény pályafutásom alatt körülbelül fél tucat nő tűnt tartozhatni, míg a teljes és totális - azaz a definiált - kudarc és bizonyosság összesen két esetben következett be. További néhány alkalmakkor vagy körmönfont trükkök alkalmazásával, vagy éppen az őszinte és racionális elmém, valamint páratlan beszélőkém adta esélyt megragadva lábaltam ki a nehéz helyzetből. Mert bizony nem is hinné az egyszerű halandó, mennyire nehéz és kényelmetlen tud lenni egy olyan helyzet, melyben nekünk magunknak kimondanunk, míg a másiknak meghallania és elviselnie kell azt a mondatot, hogy "Ne haragudj, ez most nem megy. És igen, ha kérdeznéd, miért nem, akkor az a válasz, hogy a tömeged túl nagy súllyal nehezedik ágyékom természetes vágyára, és sajnos agyonnyomja azt..."

Ezek után nézzük az első kérdést: mi okozza, hogy az efféle hölgyek a szokásosnál (várhatónál, logikusnál, átlagosnál...) jobban kattannak Maxra? Tekintsünk most el attól a mondattól, ami vagy igaz, vagy nem, és amelyet Krisztától, életem első nő-barátjától kezdve (anno 1988) Csöcsös Andikával bezárólag (2012) jó páran megfogalmaztak már életem utolsó két évtizedében. Ki így, ki úgy, de a lényeg ez volt: "Te bizony egy érző lelkű, empatikus, kedves, elbűvölő pasas tudsz lenni - sokszor még álló fasszal is!" Ez a - nyilván hízelgő és jól is eső - vélemény még akár igaz is lehet(ne), ámde ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. Hiszen mind jól tudjuk: Max kínosan és gondosan vigyázott rá élete során, hogy ne keverje a szexet a szerelemmel, kefélést az érzelmekkel. Vakok lennének hát ezek a nők, amiért nem vették észre bennem a gonoszt, az őket kihasználni, kizárólag & csakis megbaszni (esetenként akár csak megszopatni) akaró, majd az önértékelés-növelő numerát követően angolosan lelépő gecit? Nem hinném, hogy az elhízás vitathatatlanul sok káros hatása között lehetne egy olyan hatásmechanizmus, amely az ítélőképesség ilyen szintű megromlását idézhetné elő. És leginkább nem magyarázható ezen az alapon a tucatnyi más "kapcsolat" (jó, hát akkor néhány baszásnyi együttlét), melyben Max olyan hölgyeket baszott (szopatott) meg, majd hagyott faképnél, akik teljesen normális testalkattal bírtak... nem is szólva néhány kórosan, esetenként ijesztően sovány alanyról! 

Hát akkor? Magyarázat lehet-e a szükség, a vágy és a megalkuvás? Lehetséges-e, hogy az efféle külsővel bíró nők bizony teljesen logikus módon ugyanannyira kívánják a szexet, mint kevésbé testes társaik - ámde lehetőségük jóval kevesebb lévén hajlamosabbak akár rossz kompromisszumokra is a "szent cél", a baszatlanság elkerülése céljából? És amikor szembe jön velük egy férfi, talán nem több, mint "egy farok hordozója", homlokára tetoválva a jellel, akkor gondolkodás és mérlegelés nélkül ugranak, mennek a pinájuk után? Mert az a Jel, amit Max visel (és kurvára reméli, hogy előbb-utóbb használhatja végre a múlt időt!) a homlokán, nagyjából ezt hirdeti: "Jer, szépségem, akárki is vagy te: én megbaszlak szíves-örömest! Persze csak ha nem bánod túlságosan, hogy mindezt sportból, hobbiból, de leginkább mégis a magam önértékelésének javítása céljából teszem!" Lehetséges, bizony - ámde megint nem tökéletes a magyarázat, hiszen ezen az alapon ugyan miért Max volna az, akit Jelével a homlokán kiszúrnának maguknak ebben a világban, amely tele van félénk, gátolt, frusztrált és ezért (vagy másért) hasonlóan bármire kész férfiakkal? Nem is említve azokat, akiktől Maxot a hideg borzongás járja át. Igen, a gyárilag duciimádók érthetetlen kasztjáról beszélek.

Nem, mindezek nem szolgáltatnak elegendő és hiteles magyarázatot. Marad tehát nyitott a kérdés. Ahogyan nyitott a másik kérdés is, melynek lehetséges válasza vélhetőleg lelkem legmélyebb bugyrában rejtezik. Miért, hogy Max számtalan remekbebaszott kalandja, jobbnál jobb nője (csaja, ágyasa, szertője, bármije) után, no és közben is, bárhol és bármikor képes volt beleesni a hájas csaj nevű szörnyű csapdába? Amely csapdának csak egyik része a szörnyű szexuális élmény bekövetkeztének fenyegető eshetősége. Bizony, egy efféle trauma bár szörnyű, mégsem elviselhetetlen. Ki lehet kúrálni, néhány sikeres kaland távlatából pedig már inkább vicces, félrészeg férfitársaságban jól előadható szex thriller-ré szelídülhet az egykor átélt rettenet. Ámde ott van Max egyik legmélyebb rettegése, az impotencia! Persze, ideig-óráig elmegy az a magyarázat, hogy nem én tehetek róla, bárki mással felállt volna, de ez a nő már sokk volt! Beválhat az efféle önigazolás, bár sanszos, hogy inkább csak a Maxénál jóval kevésbé szofisztikált agyú férfiegyedeknél. Mert én bizony a mai napig nehezen bocsátom meg magamnak és farkamnak, hogy a fentebb említett alkalmakkor rútul cserben hagyott.

Első és leginkább logikus magyarázat a klasszikus meghatározás, mely szerint Maxra feltétlenül igaz, hogy bár lehetetlen küldetés a világ összes nőjét megbaszni, azért törekedni kell rá!. És ha így nézzük, a kövér nő digitális értelemben semmiben nem különbözik a nem kövértől: vagy megbasztam, vagy nem, nulla vagy egy, igen vagy nem, gól vagy nem gól. Márpedig ismerjük a szabályt a fociból: "a csapatok között ezután a gólkülönbség, vagy ha az is azonos, akkor a több lőtt gól rangsorol". Logikus. Mégsem stimmel, egy fontos kitétel miatt. Erre pedig tanúm az ég - és Maxina. Mert őt, sajnálatos módon kapcsolatunk első részében halálra kínoztam, nemcsak a hardveremen gondosan mappákba rendezett "elméletileg majdnem tökéletes", két dimenziós pinák és csöcsök gyűjteményével, de korábbi skalpjaim amatőr fényképeinek dicsőséges felvonultatásával is. És abból bizony kiderült, hogy "voltak neked meglepő módon egészen jó csajaid is..." Voltak bizony, nem is egy! És mivel voltak, máris adódik a konklúzió: képes voltam és vagyok normális, kellemes és könnyű nőszemélyek meghódítására is. Ha pedig így van, vajon miért lőnék a túlsúlyos házinyulakra, akik amennyire könnyű prédának számítanak, oly veszélyesek az egómra és pszichémre nézvést? na ugye... valami másnak kell lennie a háttérben.

Tétova gondolataim között felmerültek olyan ostoba közhelyek is, miszerint a kövér nők átlagosnál szebb bőre, arca, vagy éppen a legendás odaadás, amellyel bármire képesek, hogy megtartsák a pasasokat. Aztán ott a squirting, más néven a női ejakuláció, melyet Max oly igen nagyon tud élvezni, nem utolsó sorban azért, mert az efféle orgazmus kicsiholása által szexuálpszichológiai értelemben szinte istenné magasztosul a férfiember, aki a csodát előidézi, szinte bibliai szex-Mózesként fakasztva bő forrást a pinából. De sajna rossz hírem van, magamnak is. Mert bizony a több tucatnyi préda, a nagy számok és számos kalandok nemcsak arra jók, hogy egyedüllét esetén fantázia mozinkban ritkán kelljen ismétlésekre fanyalodni. A széles adatbázis komoly statisztikai lehetőségeket hordoz magában. És a statisztika nem hazudik. Pontosan tudja a szerző, hogy sem a legszebb arc, sem a legbársonyosabb bőr versenyében, sem a valaha volt legodaadóbb szeretők, vagy a legnagyobb és leginkább észveszejtő spricceléses orgazmusok toplistáján nem szerepelnek előkelő helyen a túlsúlyos, kövér picsák...

Végére érve hát gondolatmenetemnek, elmondható, hogy itt állok ugyanolyan tudatlanul, mint amikor belekezdtem az egész oknyomozásba. Sikerült (valószínűleg nem is kicsit) sötétebbre árnyalnom a rólam kialakult képet az Olvasóban, sikerült súlyos és gusztustalan általánosításokba bocsátkoznom, gonosz és rosszindulatúnak is mondható kifejezésekkel és vádakkal illetnem, szinte megbélyegeznem az emberek egy jelentős csoportját. És mindennek ellenére a válaszok sehol.

Mégsem bánom, mert ha mást nem is értem el az egésszel, de legalább leraktam egyet kínzó, hátfájást és vállviszketést okozó batyuimból. Van még néhány ilyen - de mostantól eggyel kevesebb. No és természetesen él bennem a remény, hogy valaki olvasva ezeket a sorokat, igazolható és elfogadható magyarázattal áll elő. Várom, remélem...

... írja a kissé megkönnyebbült Max

* W.H. kedvéért az idevágó Woody Allen idézet az Annie Hall-ból ('77):

- Jó volt? Ugye nem baj, hogy kicsit nehezen élveztem el? - kérdezi a közepesnél kicsivel rusnyább Allison Putchnik kisasszony másnap reggel. Alvy Singer meggyötört arccal bukkan elő a takaró alól, és kimerült állkapcsát masszírozva, lakonikusan csak annyit mond:

- Ugyan, dehogy... kafkai élmény volt minden perc veled!