Hullámhegyek és hullámvölgyek között hánykolódunk - mégis, nekem úgy tűnik, hogy a tavasz bizsergető illata a bizonyosság édes illatával keveredik.

A gyomrom kezd rendbe jönni - a liliom pedig igazán szépen mutat az asztalon.

Keveset írunk ide - máshová viszont sokkal többet. és talán tartalmasabbakat is

Beszélgetünk fontos dolgokról, mint mindig - de valahogy az elmúlt néhány napból mégis inkább a hatalmas, felszabadító és igen finom szeretkezéseink maradnak emlékezetesek.

Vitatkozunk egymással is, mint mindig, néha igazán vadul, két, nagy akváriumban egymást kergető sziámi harcoshalhoz hasonlatosan - miközben éppen a tegnap este hozta úgy, hogy felzaklatva lássuk: mások élete sem csupán a kék madár hajszolásából és a közbeiktatott kefélésekből áll.

Max pedig mindeközben pihen - és továbbra sem tartja nyilván azon napok számát, amelyek már megint virtuális ujjazás, szexpartnerkeresés, pornónézés és faszverés nélkül teltek el. Hogy ez a pihenés egy kóma-szerű elhalás kezdete, vagy csak egy medvés téli álom: ki tudja? Mondjuk nem is érdekel igazán. Nem érzek lemondást, nem érzek kísértést. Igaz, olyan óriási változást sem, egyelőre... Apróbb-nagyobb fantázia-villanások fényében baktatok az aurea mediocritas-on.
Miközben saját meglepetésemre néha komoly melegség önt el a gondolatra, hogy talán valóban létezik győzelem, veszteségek nélkül. És még az, hogy ha valamire feltétlenül "muszáj" gondolnia az én leállíthatatlan agyamnak, hát legyen ez: annyi embernek sikerült, miért ne sikerülhetne nekem is? Vagyis nekünk, külön-külön, mégis együtt!

Jó így. Ma kedd van, vasárnap óta már a harmadik szép nap a sorban. Élünk.