Ugyan már, bazdmeg...

9.24

Wesselényi u., villamosmegálló, körúti forgalom, picsák és faszik, kicsit bebaszva, vagy nagyon, vagy éppen csak mint én. Fiatalok, öregek, vagy középkorúak, mint én. Fáznak vagy melegük van, vagy csak rossz a közérzetük, éppen mint nekem. "Mi a bajod? Mit akarsz? Mire vágynál? Mi dobna fel?" Ezeket kérdezgetem magamtól. És Max, aki (részben) vagyok, meg is felel azonnal. Őt, és őt, na meg őt... utóbbi kettőt esetleg egyszerre, vagy gyors egymásutánban.

Hányinger. És valóban fáj, görcsöl és liftezik a gyomor.

9.27

Otthon, már majdnem otthon. Meleg ágy, bebújok, előmelegítek a bújáshoz, Maxina is majdcsak megérkezik egyszer. Addig is: az éjjel-nappali még nyitva, veszek valami édeset. Mindegy, mit, csak édesség, csokoládé, morfium legyen benne. Mert különben nem lesz erőm kivárni, míg végre egymás mellett szuszoghatunk.

9.29

SMS üzenet, a kapualjban. Csupa kiabáló nagybetű. Mosolygok, és már érzem a számban a bontatlan csokis parány okozta jóleső melegséget. (Vagy lehet, hogy nem az édesség okozza? Lehet, hogy ez valami JEL???)
Azt írja: "MINNYÁ MEGYEK ÉS KÍVÁNLAK."

Gyere, édes Szerelmem, gyere...