Az Egyvalami szépnek tűnik, de nem az. Illetve szépnek szép lehet, mint emlék, vagy álom - ám komoly, életet meghatározó kapcsolat (jól van, bassza meg, akkor mondjuk ki: Szerelem!) esetében baj, ha van. Legalábbis szerintem.

Azért gondolom én ezt, mert bármikor, ha akár R., akár Maxina jut eszembe, nem tudok Egyvalami-t mondani. Még több Egyvalami-t se' bírok összegereblyézni, halomba, hogy esetleg így... Nem. Ők a szerelmek, akikben nincsen Egyvalami, ellenben ott van a Minden.

Most, hogy írom és közben újra élem* Max korábbi történeteit, a szereplőkhöz tartozik Egyvalami. Akivel több idő adatott meg, ahhoz esetleg több Egyvalami. Elérzékenyítő, bizsergető, zavarba ejtő, megható, lelkesítő, szomorú, szép, hihetetlen, barack- vagy eperillatú, hófúvás vagy viharos Balaton színű, pihés, bársonyos, szaténos, brokátos tapintású dolgok. Emlékek, képek, hangulatok, ízek, hangok. Amiket jó volt megtapasztalni és átélni, ez nyilvánvaló. Ugyanakkor ezek mind leírhatók. A szó képes rá - legfeljebb erőlködni kell, megfontolni, gondolkodni és szerkeszteni. Mindezeket lehet a szerelemmel is, csak sohasem fog sikerülni. Sohasem fog véget érni az az írás, ami effélére tesz kísérletet. Ugye tudjátok, milyen a La Sagrada familia? Igen, éppen ilyen a szerelem: Egyvalami-k nélkül, a mindenség van bennük, ami él és mozog.

Tisztára elérzékenyültem most. Sebaj, néha ilyen is kell.

* Maxinában az (is!) a csodálatos, hogy nem zsarol hülyeségekkel, nem duzzog és nem kér számon. Megállapítja, hogy biztosan felizgulok, amikor ezekre a régmúlt pinákra gondolok. És mosolyog, amikor elmondom, mennyire örülök Neki, és annak, hogy szabadon és tiszta szívvel mondhatom: Igen, persze, hogy felizgulok. 

És aztán szeretkezünk egyet. Jót. Aztán pontosat játszunk. Tegnap pl. az U-pont volt terítéken, ismét. Az is jó.

Szeretem. Egyvalami nélkül, mindenestül.